A Valami Swing nemrég a BÉLA étteremben adott egy kisebb koncertet, aminek rabja lettünk. Őket hallgatva azonnal elutaztunk Woody Allen filmjeibe.

“És ez milyen műfaj? Valami Swing” – írja magáról a zenekar a hivatalos Facebook-oldalukon. Talán nem ismeretlen a ContextUs olvasói számára a Valami Swing, hiszen több ízben szolgáltatták a hangulatot korábbi eseményeinken.

13048224 810139982425360 1280136213282589253 O
Valami Swing / A Zenekar Tagjai Balról Jobbra: Makk András, Babindák István, Kis Kata, Kádár Dávid / Fotó: A Valami Swing Hivatalos Facebook-Oldala

Ilyen volt például a 2016-os Bánkitó Fesztivál, az első versaukciónk. De megfordultak Oláh Norbert festő kiállításán is. Sőt, egyszer a Szabadság-híd alatt csaptak random koncertet. Mondhatjuk, hogy a város legmenőbb koncerthelyszínén szórakoztatták az arrajárókat.

Woody Allen a 90-es évek keserű pirulája / ContextUs

Az első vetítést december 1-én tartották, melyen stílusosan, az Amerikai Írók Céhe által nemrég a legviccesebb forgatókönyvnek választott, Annie Hallt nézhették újra az érdeklődők. Az elkövetkezendő hetekben pedig további négy további klasszikust tekinthettek meg a nézők: december 15-én már mozivászonra került a Manhattan (1979), január 12-én a Hannah és nővérei (1986), január 26-án A Jade skorpió átka (2001), február 9-én pedig a Hollywoody történet (2002) pörgött/pörög le a moziban.

A zenekar repertoárjában egyaránt megtalálhatóak Django Reinhardt muzsikái, a gypsy swing, a jazz manouche, és a ’20-as, ’30-as évek jazz zenéje. A zenekar tagjai: Kis Kata, Makk András, Kádár Dávid, Babindák István, Gyüdi Sándor.

Legutóbb a BÉLA étteremben adtak koncertet, amit fel is töltött a hivatalos Facebook-oldalukra. Azonnal rabjává váltunk, és eszünkbe juttatta, miért is szeretjük nézni Woody Allen filmjeit.

Log into Facebook

No Description

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

Qatar-WC

Hogyan fogadjunk a 2022-es labdarúgó-világbajnokságra

Már majdnem itt az ideje a világ legrangosabb tornájának – a 2022-es labdarúgó-világbajnokságnak. Az idei év sok újítással jár. Az egyik az, hogy ez az első alkalom, hogy egy közel-keleti ország ad otthont a világbajnokságnak.

alvás pihentető alvás tippek alváshoz egészséges alvás egészséges életmód

Ezeket edd, és ezeket kerüld, ha nem tudsz aludni

Jó alvás nélkül nincsenek jó nappalaink, de még rosszabb, hogy nem lehetünk teljesen egészségesek sem. Sokan szenvednek kialvatlanságban anélkül, hogy foglalkoznának vele, pedig komoly következményei lehetnek, ha hosszútávon nem tudunk megfelelően pihenni.

betegség hírességek hírességek betegségei maria cross halle berry lil wayne tom hanks toni braxton catherine zeta-jones 4

Hírességek, akik krónikus betegséggel élnek

A betegség nem válogat. A következő sztárok mind megvívták a maguk harcát különböző egészségi problémákkal és saját példájukon keresztül bebizonyították, hogy krónikus betegségekkel is lehet együtt élni, mégpedig boldog életet.

liszt gluténmentes liszt liszt fajták liszt típusok zabliszt rizsliszt csicseriborsó liszt kókuszliszt

Ezek a gluténmentes lisztek, ha alternatívákat keresel

A legtöbben fehér lisztet vagy teljes kiőrlésű lisztet használnak a főzéshez, sütéshez. Ezek glutént tartalmaznak, amire néhányan allergiásak, de mindannyiunk emésztőrendszere nehezen birkózik meg vele, emellett pedig egyéb negatív mellékhatásai is vannak.