Hivatali visszautasítás és az államfői megkeresés

Windisch László pár héttel ezelőtt nyilvánosan utasította vissza a kormányfő felvetéseit az ellenőrzések lefolytatásával kapcsolatban. A szervezet vezetője szerint az intézmény működését kizárólag a jogszabályi keretek határozhatják meg.

„Az Állami Számvevőszék a leghatározottabban visszautasítja Magyar Péter miniszterelnöknek a Számvevőszékkel kapcsolatosan mai napon tett hamis állításait. Az Állami Számvevőszék, mint független alkotmányos szerv, ellenőrzéseit a törvényeknek megfelelően, és nem a miniszterelnök Facebookon adott utasításai szerint végzi” – fogalmazott Windisch László.

Ahogy arról korábban beszámoltunk, az ÁSZ elnöke már a levélben alkotmányos védelmet kért az elnöki hivataltól.

IMG 1926
Horvátországban Jelent Meg Varga Judit Az Ász Elnökével, Miközben Magyar Péter A Felügyelet Függetlenségét Támadja

Az ÁSZ elnöke ezután fordult az államfőhöz, mert álláspontja szerint a jogállamiságot súlyosan sértő jelenség, hogy Magyar Péter a közösségi oldalakon keresztül igyekszik nyomást gyakorolni a független testületre. A közéleti vitában hamar előkerült a hatóság saját etikai szabályzata is, amely szigorú elvárásokat támaszt a vizsgálatokkal szemben.