Varga Viktor autót vett abból a pénzből, amit a Párharcban nyert párjával, de a jármű állandóan szervízben van, így nem tartja jó befektetésnek.

Varga Viktor és Zsembera Liliána tavaly nyerték meg a Párharc első évadát és a 10 millió forintos fődíjat, amit egyenlően elosztottak maguk között. Az énekes most elárulta, mire költötte el a ráeső ötmillió forintot, írja24.hu.

Liliána a jövőjére fordította a pénzt, én pedig vettem belőle egy nagy kocsit, ami a házam építkezéséhez lenne nagy segítség. Ez egy hatalmas, hattonnás gép, ezzel akartam felépíteni a házamat.

“Ám a jármű azóta sem működik, állandóan szervizben van, úgyhogy nem volt jó befektetés, kézzel kellett mindent csinálnom” – árulta el.

Az énekes abban reménykedik, hogy nyár végére elkészül az építkezéssel, de beköltözni nem szeretne, mivel tökéletesen érzi magát a jurtájában. Tervei szerint a házból egy olyan központ lesz, ahova bárki el tud vonulni pár nap pihenésért, töltődésért.

Kapcsolódó cikk

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

molnar aniko vagyona

“Krumplit és almát tároltunk itt” – A pincében él az OnlyFanson havi 5 milliót kereső Molnár Anikó

Az egykori Nagy Ő, Molnár Anikó már rövid idő alatt is hihetetlen sikereket ért el az OnlyFansen, és azt is elárulta korábban, hogy körülbelül havi 5 milliót keres a testével. Ez az összeg azóta már növekedhetett, ugyanis nemrégiben házfelújítást is tartott az édesanyja otthonában a bombázó. Most abban a házban laknak ketten, ahol Anikó felnőtt, de elválasztották a tereket.

lekai kiss ramona az ev musorvezetoje

Lékai-Kiss Ramóna lett az év műsorvezetője – Ördög Nóra így reagált:

Ördög Nóra és Lékai-Kiss Ramóna, a TV2 két ismert arca, évek óta meghatározó szereplői a magyar televíziózásnak. Szinte minden műsorban feltűnnek, akár mint műsorvezetők, akár zsűritagként. Az idei GLAMOUR Women of the Year gálán ismét összecsaptak, ezúttal az “Év műsorvezetője” díjért, amelyet végül Ramóna nyert meg.