Varga Viktor is reagált a hírre, hogy volt párját, Cinthya Dictatort eljegyezték.

Varga Viktor és Cinthya Dictator hat éven keresztül voltak kapcsolatban, majd három évvel ezelőtt szakítottak, írja a Blikk. Azóta mindketten megtalálták a boldogságot, és Cinthya Dictatort el is jegyezte párja, Molnár Tamás.

“Alapvetően a házasság intézményét elavult dolognak tartom. Korábban kiválóan tudták arra alkalmazni, hogy vagyonokat vonjanak össze, de mostanra ez véleményem szerint az érvényét vesztette” – kezdte nyilatkozatát az énekes.

Ennek ellenére a nőknek ez egy nagyon fontos pillanat az életükben, az összekötő ceremónia pedig valóban gyönyörű dolog, amit sajnálok, hogy én nem adtam meg neki

– vallotta be, majd hozzátette, nagyon örül volt párja boldogságának.

Láttam, hogy Cinti el van jegyezve, újra. Én voltam az első, és a Hófehér című dalt neki írtam még annak idején. Nagyon boldog vagyok attól, hogy ez most neki sikerülni fog, mert látom, hogy nagyon szeretik egymást.

“Láttam, jó helyeken járnak, és igazi összhang van köztük. Én szeretem őt, és szeretném, hogy ha boldog lenne” – zárta.

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet