Megszólalt a múltról.

Várkonyi Andrea tizenegyedik hó tizenegyedikén született, ráadásul a szerencseszáma is a tizenegyes. 

Most elmesélte, hogy az ő születésnapja lett az édesanyja újjászületésének napja is:
“Szeretem ezt a két tizenegyest, például, amikor pont 11.11-kor ránézek az órára, mindig mosolygok. A horoszkóp szerint amúgy ez jót jelent, s bár ezt azért nem gondolom túl, tény, hogy már a születésemkor is nagy szerencsém volt, meg anyukámnak is” – kezdte Várkonyi Andrea.
“Ugyanis anyu majdnem belehalt a szülésbe. Pár órával a világra jövetelem után elkezdett vérezni. Akkor még nem volt nővérhívó, valahogy kitámolygott a szobából, nagyon súlyos állapotban volt már. Apu, belgyógyász lévén, minden követ megmozgatott, hogy vért szerezzen neki. Anyu csak annyit kért, tegyenek meg mindent az életéért, mert két lánya van, muszáj élnie… Így az én születésnapom lett anyu újjászületésének a napja is” – tette hozzá.

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

molnar aniko vagyona

“Krumplit és almát tároltunk itt” – A pincében él az OnlyFanson havi 5 milliót kereső Molnár Anikó

Az egykori Nagy Ő, Molnár Anikó már rövid idő alatt is hihetetlen sikereket ért el az OnlyFansen, és azt is elárulta korábban, hogy körülbelül havi 5 milliót keres a testével. Ez az összeg azóta már növekedhetett, ugyanis nemrégiben házfelújítást is tartott az édesanyja otthonában a bombázó. Most abban a házban laknak ketten, ahol Anikó felnőtt, de elválasztották a tereket.

lekai kiss ramona az ev musorvezetoje

Lékai-Kiss Ramóna lett az év műsorvezetője – Ördög Nóra így reagált:

Ördög Nóra és Lékai-Kiss Ramóna, a TV2 két ismert arca, évek óta meghatározó szereplői a magyar televíziózásnak. Szinte minden műsorban feltűnnek, akár mint műsorvezetők, akár zsűritagként. Az idei GLAMOUR Women of the Year gálán ismét összecsaptak, ezúttal az “Év műsorvezetője” díjért, amelyet végül Ramóna nyert meg.