A legfelső 1% tagja!
Várkonyi Andreáról köztudott, hogy rendkívül okos, hiszen végzett orvos, tanár és pszichológus, vagyis több diplomát szerzett, ráadásul kiválóan beszél angolul, franciául és spanyolul is. Na de azt tudta, hogy papírja is van róla, hogy kiemelkedően magas intelligenciával rendelkezik?
“„A műsoromban szóba került az intelligenciateszt, és az egyik vendégem, aki pszichológusként volt jelen, adás után adott egy hivatalos tesztet, hogy töltsem ki kíváncsiságból” – árulta el korábban a Borsnak a tévés műsorvezető.

Kapcsolódó cikk

“Otthon, tévé, gyerek, és a napi teendők közepette töltögettem. A pszichológus azt mondta, hogy mivel ezen a teszten a maximális eredményt értem el, szerinte menjek el a hivatalos MENSA-tesztre is, mert az magasabbat tud mérni. Ez a napokban történt, és nagyon büszke vagyok az eredményre: Mensa HungarIQa-tag lettem. Az intelligenciateszt eredménye szerint az emberiség legintelligensebb egy százalékába tartozom. Nem rossz érzés Sharon Stone-nal egy klubba tartozni!” – tette hozzá.

Az nem derült ki azóta sem, pontosan mennyi is Várkonyi Andrea IQ-ja, de az biztos, hogy a Mensa HungarIQa tagság egyetlen kritériuma az átlagon felüli intelligencia hányados, ami az emberek csupán 2%-áról mondható el.

Kapcsolódó cikk

130 fölötti értékkel általában a tudósok rendelkeznek, 140 fölötti IQ esetében pedig már zsenikről beszélünk, ebbe a tartományba az emberiség 1%-a esik, ahogyan Sharone Stone is a 153-as IQ-jával.

Kapcsolódó cikk

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

molnar aniko vagyona

“Krumplit és almát tároltunk itt” – A pincében él az OnlyFanson havi 5 milliót kereső Molnár Anikó

Az egykori Nagy Ő, Molnár Anikó már rövid idő alatt is hihetetlen sikereket ért el az OnlyFansen, és azt is elárulta korábban, hogy körülbelül havi 5 milliót keres a testével. Ez az összeg azóta már növekedhetett, ugyanis nemrégiben házfelújítást is tartott az édesanyja otthonában a bombázó. Most abban a házban laknak ketten, ahol Anikó felnőtt, de elválasztották a tereket.

lekai kiss ramona az ev musorvezetoje

Lékai-Kiss Ramóna lett az év műsorvezetője – Ördög Nóra így reagált:

Ördög Nóra és Lékai-Kiss Ramóna, a TV2 két ismert arca, évek óta meghatározó szereplői a magyar televíziózásnak. Szinte minden műsorban feltűnnek, akár mint műsorvezetők, akár zsűritagként. Az idei GLAMOUR Women of the Year gálán ismét összecsaptak, ezúttal az “Év műsorvezetője” díjért, amelyet végül Ramóna nyert meg.