Vastag Csaba legújabb nyilatkozatában azt mondta, hét gyereket szeretne, de jövő héten már lehet, ez megváltozik.

Vastag Csaba és párja, Demján Evelin már az esküvőt és a házaséletet tervezik, amivel kapcsolatban a Story Magazinnak adott interjút, amit a 168 szemlézett.

Most már hét gyerek is jöhet, de fél év múlva már lehet, hogy tizenkettőt fogok mondani. Úgy vagyok vele, minél több, annál jobb. Nagyon szeretjük a gyerekeket, úgyhogy nem lesz létszámstop

– árulta el az énekes, majd hozzátette, “az elmúlt évtizedekben megállás nélkül dolgoztam, úgyhogy szerencsére tudok olyan anyagi biztonságot nyújtani a leendő gyerekeimnek, a családomnak, hogy semmiben ne kelljen hiányt szenvedniük”.

Az énekes korábban arról nyilatkozott, hogy nem fogta vissza magát a szórakozás terén, de párja mellett teljesen lenyugodott.

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet