Az is kiderült, mikor jöhet mozaikcsaládjukba a következő baba.
Vasvári Vivien alig több mint két hónappal ezelőtt adott életet negyedik gyermekének, Liamnek, a szülés után pedig egy plasztikai beavatkozást is bevállalt. Az influenszer édesanya ezúttal mellkisebbítő műtéten esett át, ami elmondása szerint pont úgy sikerült, ahogy szerette volna, ám döntése miatt többen kritizálták.
Mint meséli, korábban egy fül- és három mellműtétje volt, a negyedik alkalmat pedig azért látta elengedhetetlennek, mert egyrészt egy szolidabb méretre vágyott, másrészt harmadik gyermeke, Colin születése után is problémás volt számára a szoptatás: nagy implantátumai miatt folyamatosan tejlázzal küzdött.
Kapcsolódó cikk
Így még nem kértek bocsánatot, ahogy most Molnár Áron Vasvári Vivienéktől – videó
Folytatódik Molnár Áron és a Vasvári Vivienék csörtéje.
Kiemelte, sokan támadják azért, amiért néha kés alá fekszik, de az arcán például nem csináltatott meg semmit.
„Nem szoktam eltitkolni beavatkozásokat, a műtéteken kívül minimális botoxot szoktam a homlokomba tetetni. Mást nem töltetek, mert nem szeretném, hogy később eltorzuljon az arcom” – mondta Vasvári.
Kapcsolódó cikk
Elveszítheti a munkáját Molnár Áron az RTL-nél a Vasvári Vivienről készített paródiavideója miatt? – Megszólalt a csatorna
Nagy port kavart az elmúlt napokban Vasvári Vivien posztja, amelyben arra buzdítja a követőit, hogy döntsenek Ukrajna EU-tagságáról.
“Nem gondolom, hogy szükségem lenne egyéb beavatkozásra, a bőröm szerencsére szép, így nem is érzem indokoltnak. Sokan nekem esnek, hogy mit csináltatok az arcommal, pedig semmit. Egész egyszerűen másképp néz ki az ember, amikor kipihent, vagy amikor fáradt, teljesen ki vagyok sminkelve, vagy épp natúr az arcom. Mint ahogy nem mindegy az sem, hogy le vagyok fogyva, vagy terhes vagyok, és van rajtam plusz 25 kg” – tette hozzá a Borsnak Vasvári, aki gyerekei születése után már nem tervez több beavatkozást. Mint mondja, nincs is szüksége rá.
„Alapvetően nem szeretek kés alá feküdni, ahogy idősödöm, egyre jobban ódzkodom az ilyen dolgoktól. Kizárólag azokat csináltattam meg, amik tényleg nagyon zavartak. Tulajdonképpen már attól is kivagyok, ha vért vesznek tőlem, pedig négy gyereket szültem” – mondta az influenszer édesanya, aki azt is elárulta, mikorra tervezik a következő babát. Mint ismert, férjével, Bodnár Zsigmonddal hatgyermekes mozaikcsaládban élnek.
“Igen, a jövőben – és remélhetőleg nem is olyan sokára – szeretnénk egy kislányt a családunkba, erről nem mondtunk le. Várható tehát, hogy bővülni fog a létszám, így lesz igazán teljes a családunk” – fejezte be gondolatmenetét.
Kapcsolódó cikk