Már nagyon vártuk a híreket. Ferenc pápa túl van a közvetlen életveszélyen, klinikai kórképe azonban továbbra is összetettnek számít – közölte a Szentszék a Gemelli-klinika véleménye alapján hétfőn este. A közlemény szerint Ferenc pápa állapota továbbra is stabil. Az utóbbi napokban regisztrált javulás tovább erősödött, ahogyan azt a vérvizsgálatok eredményei, valamint a gyógyszeres terápiára adott pozitív válaszok is megerősítették. A Szentszék hangsúlyozta, mindez azt jelenti, hogy a kétoldalú tüdőgyulladás okozta fertőzés jelentette életveszély elmúlt, az óvatosság azonban megmaradt, mivel „a klinikai kórkép továbbra is összetett, ezért a gyógyszeres kezelést a következő napokban is kórházi körülmények között folytatják”. A Vatikán hozzátette, hogy az óvatosság annál is inkább indokolt, mivel idős betegről van szó.
Kapcsolódó cikk
A javulás után itt a drámai fordulat: bejelentették a szomorú hírt Ferenc pápáról
Ferenc pápa, ahogyan az utóbbi egy hétben is, napközben magas áramlású oxigénpótlást kap, éjszakára pedig nem invazív gépi ventillációval segítik a légzését. Ez volt a huszonötödik nap, amelyet a pápa a Gemelli-klinikán töltött. A Szentszék hangsúlyozta, nincsen pontos dátuma annak, hogy Ferenc pápa mikor hagyhatja el a klinikát, az orvosok véleménye szerint még korai az egyházfő kórházi távozásáról beszélni. A Vatikánban hétfőn kezdődött a kúria bíborosainak nagyböjti lelkigyakorlata, amelyet március 14-ig a VI. Pálról elnevezett audienciateremben tartanak. A szentszéki szóvivő korábbi bejelentése szerint Ferenc pápa hétfőn egyenes kapcsolatban volt a teremmel, de a résztvevők nem látták őt. Az audienciaterembe helyezték át a Szent Péter térről a Ferenc pápa felépüléséért esténként mondott rózsafüzérimát is, amely a téren felállított kivetítőkön keresztül követhető, valamint a Vatikán internetes oldalain minden nap 18 órától – írja az MTI.
Kapcsolódó cikk
Ferenc pápa aggasztó látomása – Még több pusztítást lát a jövőben
