A vegetárianizmus előnyeiről és hátrányairól szóló viták sosem érnek véget. Nem kívánunk állást foglalni egyik oldalon sem, ezért nem is vizsgáltuk a különböző morális és tudományos szempontokat. A Bright Side segítségével összeszedtük, milyen testi változásokra számíthatnak azok, akik szervezete számára megfelelő a kizárólag növényi eredetű táplálékokra korlátozódó étrend. Nézzük meg tehát a húsevés hátrányait és előnyeit!

Nincs egyetlen üdvözítő diéta, amely mindenki számára megfelelő, hanem a típusunk számára leginkább alkalmas, minél természetesebb és változatosabb élelmiszerek fogyasztására kell törekednünk. Ebben az esetben az itt felsorolt pozitív változásokat érzékelhetjük magunkon.

Fogyás

Vega Fogyás
Fotó: Bright Side

Azok, akik abbahagyják a húsfogyasztást, többen fogyásról számolhatnak be. Nem szükséges a kalóriákat sem számolniuk vagy erősebben edzeniük ehhez. A növényi alapú táplálékok mindenben tökéletesen megfelel nekik.

A bélflóra megerősödik

Vega Bélflóra 2
Fotó: Bright Side

A vegák bélflórájának összetétele eltér a húsfogyasztókétól. Az adatok szerint azok, akik csak növényi eredetű táplálékokat fogyasztanak, több jótékony hatású baktériummal rendelkeznek. A bélflóra átalakulásához és jobb működéséhez azonban időre van szükség. Először puffadást tapasztalhatsz, mert a bélrendszer és a hasnyálmirigy is alkalmazkodik az új életmódodhoz és érzékeli az enzimhiányt.

A bőröd szebb lehet

Vega Arcbőr
Fotó: Bright Side

Sok vegetáriánus azt tapasztalja magán, hogy a bőre kitisztul: a pattanások, aknék, mitesszerek száma csökken. A tudósok szerint ha hús helyett zöldségeket és gyümölcsöket eszel, sok méreganyag távozik a szervezetből. Ennek a méregtelenítésnek a bőrre is szuper hatása van.

Több energiád lesz

Vega Energiaszint
Fotó: Bright Side

Az egyik legfontosabb megfigyelés a húsfogyasztás elhagyása után, hogy néhány nap elteltével kevésbé érezhetjük magunkat fáradtnak a nap során.

[perfectpullquote align=”left” bordertop=”false” cite=”” link=”” color=”” class=”” size=””]Régebben gyakran voltam kimerült esténként, még akkor is, amikor csak az irodában voltam egész nap. Most már egy erős edzés szükséges ahhoz, hogy elfáradjak[/perfectpullquote]

– nyilatkozta egy vegetáriánus. Nem meglepő, mert ezzel az életmóddal fogyhatunk, és sok méreganyag távozik a szervezetből, így jóval könnyedebbnek érezhetjük magunkat.

A szív- és érrendszeri betegségek esélye csökkenhet

Vega Szív És Érrendszer
Fotó: Bright Side

A vörös hús fogyasztása és a szív- és érrendszeri betegségek közötti kapcsolat nem új keletű tanulmányokon alapszik. Amerikai tudósok szerint a vörös húsokban jelen lévő karnitin olyan kémiai reakciókat vált ki, amelyek negatívan befolyásolják a szívünk egészségét. Szintén érdekes, hogy a vegetáriánusok között alacsonyabb a magas vérnyomás, cukorbetegség, a végbél- és gyomorrák kialakulásának kockázata.

A koleszterinszint jelentősen csökkenhet

Vega Koleszerint Szint Csökkenés
Fotó: Bright Side

A húsfogyasztás elhagyása a koleszteringyógyszerek hatásával megegyező mértékben csökkenheti a koleszterinszintet. Csak mellékhatása nem lesz, hacsak az nem, hogy egészségesebben fogsz élni. Azok számára, akik érelmeszesedésben szenvednek, erősen ajánlott a húsmentes diéta.

A „jó” gének hatékonyabbá válnak

Vega Jó Gének Működés
Fotó: Bright Side

A tudósok bebizonyították, hogy a környezeti tényezők hatással vannak a génjeinkre. Vannak „jó” és „rossz” gének. Ha egészségtelen életmódot folytatsz, akkor nagyobb az esélyed, hogy a rosszabb génváltozatod lépjen működésbe és kerekedjen felül a „jóval” szemben, amely megvédene egy örökletes krónikus betegség kialakulásától. Ha egészségesen élsz, akkor a védelmező gének kerülnek előtérbe. Ezt a pozitív változást egy olyan életmódváltás is aktiválhatja, mint az áttérés a vegetárianizmusra, amelynek köszönhetően a szervezet működése egyre közelít az egészségeshez.

Tápanyaghiány

Vega Táplálékhiány
Fotó: Bright Side

A hús elhagyásával jód-, vas-, D-, és B12-vitaminhiány léphet fel. Azonban, ha elegendő hüvelyest (babféléket és lencsét) olajos magvakat, gyümölcsöt, zöld leveles zöldséget és teljes kiőrlésű gabonát fogyasztasz, az egyensúly helyreáll. Vitaminokkal és táplálékkiegészítőkkel is pótolhatóak a kérdéses tápanyagok.

Elvesztheted az ízérzékelésedet

Vega Ízérzékelés Elvesztés
Fotó: Bright Side

A cink többek között az ízérzékelésben is szerepet játszó ásványi anyag. A homárban és a vörös húsokban jelentős mennyiségben jelen van, de a vegetáriánusoknak más beviteli forrás után kell nézniük. A fehérbabban, az olajos magvakban, a teljes kiőrlésű élelmiszerekben és tejtermékekben elegendő mennyiségű cink található. A vegetáriánusoknak a napi szinten bevitt mennyiségnél nagyjából 50%-al több cinkre van szükségük.

Az izmok regenerálódásához több időre lehet szükség

Vega Izom Regeneráció
Fotó: Bright Side

A fehérjék fontos szerepet játszanak a testmozgás során a vázizomzat erősítésében és regenerációjában. Mind az állati, mind a növényi eredetű fehérjék alkalmasak ezekre a funkciókra. De a növényi fehérjék lassabban hatnak. A dietetikusok azt ajánlják a vegetariánus és vegán sportolóknak, hogy közvetlenül edzés után fogyasszanak fehérjéket, mert könnyebben és gyorsabban felszívódnak.

Köszönjük, BrightSide!

További lifehack tippek és trükkök olvashatók a ContextUs Élet+Stílus rovatában!

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

Qatar-WC

Hogyan fogadjunk a 2022-es labdarúgó-világbajnokságra

Már majdnem itt az ideje a világ legrangosabb tornájának – a 2022-es labdarúgó-világbajnokságnak. Az idei év sok újítással jár. Az egyik az, hogy ez az első alkalom, hogy egy közel-keleti ország ad otthont a világbajnokságnak.

alvás pihentető alvás tippek alváshoz egészséges alvás egészséges életmód

Ezeket edd, és ezeket kerüld, ha nem tudsz aludni

Jó alvás nélkül nincsenek jó nappalaink, de még rosszabb, hogy nem lehetünk teljesen egészségesek sem. Sokan szenvednek kialvatlanságban anélkül, hogy foglalkoznának vele, pedig komoly következményei lehetnek, ha hosszútávon nem tudunk megfelelően pihenni.

betegség hírességek hírességek betegségei maria cross halle berry lil wayne tom hanks toni braxton catherine zeta-jones 4

Hírességek, akik krónikus betegséggel élnek

A betegség nem válogat. A következő sztárok mind megvívták a maguk harcát különböző egészségi problémákkal és saját példájukon keresztül bebizonyították, hogy krónikus betegségekkel is lehet együtt élni, mégpedig boldog életet.

liszt gluténmentes liszt liszt fajták liszt típusok zabliszt rizsliszt csicseriborsó liszt kókuszliszt

Ezek a gluténmentes lisztek, ha alternatívákat keresel

A legtöbben fehér lisztet vagy teljes kiőrlésű lisztet használnak a főzéshez, sütéshez. Ezek glutént tartalmaznak, amire néhányan allergiásak, de mindannyiunk emésztőrendszere nehezen birkózik meg vele, emellett pedig egyéb negatív mellékhatásai is vannak.