A Velencei Filmfesztivál szervezői Vörös szőnyeges, közönség előtt megrendezett, hagyományos filmfesztiválra készülnek. A zsűri elnöke pedig az Élősködők rendezője, Bong Dzsun Ho lesz.

Velencei Filmfesztivál 2021: Erős versenyprogram, régóta várt alkotásokkal

A szeptember 1. és 11. között zajló 78. Velencei Nemzetközi Filmfesztivál a pandémia után erős versenyprogrammal jelentkezhet a Variety szórakoztatóipari hírportál értesülése szerint. A Velencei Filmfesztiválon olyan régóta várt alkotásokat is műsorra tűzhetnek, mint Denis Villeneuve Dűne című filmje. Ezt azonban egyelőre a film forgalmazója, a Warner Bros. még nem erősítette meg.

Várhatóan Paolo Sorrentino The Hand of God című Toni Servillóval forgatott új drámája is a Lidón mutatkozik be. A második világháború idején Rómában játszódó Freaks Out című produkció, Gabriele Mainetti rendezése ugyancsak Velencében debütálhat, akárcsak a Honoré de Balzac Elveszett illúziók című klasszikus regénye nyomán született Lost Illusions, Xavier Giannoli filmje.

Velencei Filmfesztival 2021
A Fesztivál Megrendezése Idén Is Különleges Jelentőséggel Bír Olaszország Számára, Mivel A Járvány Utáni Újrakezdés Erős Szimbóluma. / Fotó: La Biennale Di Venezia
Tavaly a nagy filmfesztiválok közül csupán a velencei rendezett közönség részvételével megtartott, hagyományos, bár a járványügyi korlátozások miatt visszafogott mustrát.

A fesztivál a járvány utáni újrakezdés szimbóluma

A fesztivál megrendezése idén is különleges jelentőséggel bír Olaszország számára, mivel a járvány utáni újrakezdés erős szimbóluma.

A korábbi bejelentés szerint a filmfesztivál nemzetközi zsűrijének elnöke az Élősködők Oscar-díjas dél-koreai rendezője, Bong Dzsun Ho lesz. 

A mustrán Az élet szép című Oscar-díjas film színész-rendezője, Roberto Benigni életműdíjat kap.

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet