Megtartanák a Velencei Filmfesztivált, nem akarják online térbe terelni

A Velencei Filmfesztivál szóvivője hétfőn közölte, hogy tovább szervezik a szeptember 2-án kezdődő hagyományos filmmustrát, és kizárta, hogy a koronavírus-járvány miatt a filmes seregszemlét az online térbe terelnék át.

Még túl korai lenne online térről beszélni

“A Velencei Filmfesztivált nem helyettesítheti egy online esemény” – szögezte le a Variety újságírójának nyilatkozó szóvivő. Azt ugyanakkor nem zárta ki, hogy “a technológia adta lehetőségeket néhány kezdeményezésben felhasználják”, de hozzátette, hogy jelenleg még túl korai volna bármilyen ezzel kapcsolatos döntést meghozni.

Palvin Barbara a 76. Velencei Filmfesztivál vörös szőnyegén, 2019. augusztus 28. / Fotó: Getty Images

A hollywoodi szaklap azt követően kereste meg a fesztivál illetékeseit, hogy Alberto Barbera, a filmmustra művészeti igazgatója a hétvégén kijelentette, jelenleg nem mérlegelik a szervezéssel kapcsolatban a digitális lehetőségeket.

Barbera a szeptember 10-én kezdődő Torontói Filmfesztivált vezető Joana Vicente és Cameron Bailey bejelentése nyomán szólalt meg.

A kanadai fesztiválszervezők ugyanis közölték, hogy az esemény helyszíni és digitális megrendezésének lehetőségét is vizsgálják, mivel teljesen bizonytalannak látszik, hogy szeptemberben meg lehet-e tartani egy ilyen sok embert megmozgató összejövetelt.

Még csak lehetőségként sem merült fel a hagyományok elvetése

Barbera szerint ezt a torontóiak megtehetik, mert az egy teljesen más jellegű fesztivál, mint a cannes-i vagy a velencei. Mint mondta, csapatával együtt a szokásos módon dolgozik a fesztivál előkészítésén, és még lehetőségként sem merült fel, hogy elvessék a hagyományos megvalósítást.

Elmarad a cannes-i filmfesztivál, júliusra tolhatják el

Mint írják a cannes-i filmfesztivál szervezői, a járvány árnyékában együtt éreznek az áldozatokkal és hozzátartozóikkal, így egyelőre nem tartják meg a fesztivált. Hozzáteszik, hogy többféle megoldást vizsgálnak, a legvalószínűbbnek az tűnik, hogy nem végleg marad el a filmfesztivál, csupán eltolódik, június-július környékére. Amint az egészségügyi helyzet lehetővé teszi, pontosabb információkat fognak közölni.

Márciusban a Velencei Biennálé, a filmfesztivál anyaszervezete az építészeti biennálé megnyitóját május 23-ról augusztus 29-re halasztotta a koronavírus-járvány miatt, amelynek Olaszországban már több mint 15 ezer halálos áldozata van.

Cate Blanchett sorra zsűrizi Európa A-kategóriás fesztiváljait

Alberto Barbera szerint azért esett a választás az ausztrál Cate Blanchett színésznőre, mert ő a kortárs film egyik ikonja, aki az utóbbi húsz évben a legnagyobb rendezőkkel dolgozott együtt. Emellett fontos humanitárius és ökológiai ügyekben is aktív szerepet vállalt. Síkra szállt a nők jogaiért is a filmiparban. – mondta Blanchett.

Az idén 77. évébe lépő Velencei Filmfesztivál januárban jelentette be, hogy Cate Blanchett Oscar-díjas ausztrál színésznő lesz a zsűri elnöke.

A szerk. ajánlása

Címlapról

A hónap legnépszerűbb cikkei

Top sztorik a rovatból