Ben Fordot babakorában hagyta el az anyja. 2015-ben találkoztak újra, és egymásba szerettek.

A 31 éves férfi egy levelet küldött anyjának, aki örökbe adta Kaliforniában, majd hazautazott Nagy-Britanniába, írja24.hu

A nő azonnal látni akarta, amikor megkapta fia levelét, és már az első találkozáskor fizikai kapcsolatot létesítettek. A férfi feleségét is elhagyta anyjáért. 

Mindig, mikor szexeltem veled, amióta megismertem, azt képzeltem, hogy őt csókolom, különben nem vagyok rá képes

– mondta a nejének. Elmondása szerint abban a pillanatban, hogy megismerte az anyját, “szexuális lényként” tudott csak rágondolni, és “észbontó” szexuális kapcsolat alakult ki kettejük között. 

A michigani törvények tiltják a vérfertőzést, így a páros 15 év börtönbüntetéssel nézhet szembe, amennyiben a rendőrök megtalálják őket. Ők úgy gondolják, ez nem számít annak, hanem “genetikus szexuális vonzalom”, ami akkor alakul ki, amikor rokonok egymás nélkül nőnek fel, és felnőttkorukban találkoznak újra. A szakértők ezt az elméletet áltudományosnak minősítik.

Tudom, hogy az emberek azt mondják, undorítóak vagyunk, és tudnunk kéne uralkodni az érzéseinken, de mikor egy ilyen őrületes szerelem elkap, hajlandó vagy mindent feladni és harcolni érte

– mondta kapcsolatukról Ford. 

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet