Nézem Képzőművészet Versmaraton és képzőművészeti-pályázat a kortárs művészet népszerűsítésért

Versmaraton és képzőművészeti-pályázat a kortárs művészet népszerűsítésért

Promóció

Kortárs versek és novellák ihlette képzőművészeti alkotásokra írt ki nyílt pályázatot a MANK Nonprofit Kft. a magyar költészet napja alkalmából.

Promóció
- Advertisement -

A kiírás szerint pályázni a Magyar Napló Kiadó gondozásában megjelent Az év versei 2016, 2017, 2018, valamint Az év novellái 2016, 2017, 2018 antológiákban szereplő vers vagy novella inspirációjára létrejött önálló festménnyel, grafikával és egyéb technikával készült műalkotással lehet. Egy pályázó legfeljebb három művel jelentkezhet, az elkészített művek mérete legfeljebb kétszer két méter lehet.

drMáriás: „Sokáig kerültem a politikát, de ő sose került el engem, így sok a törlesztenivalóm”

A képeim lenyomatai a kornak, közhangulatnak, világnak, amelyben élünk. Most a leggyakrabban használt szó a Nemzeti és a Magyar, valamint fő aktualitás a kulturkampf és a kánonok harca, így egy olyan frontvonalat nyitottam, ahol a két szó sokféleképpen értelmezhető, ami lehet magasztos, groteszk, banális vagy éppen felszabadító.

A költészet napi Versmaratonhoz kapcsolódó Kép-Vers pályázatra március 14-ig lehet jelentkezni. A beérkezett pályaműveket neves szakemberekből összeállított zsűri értékeli. A legjobb pályaművekből a MANK Nonprofit Kft. kiállítást szervez a szentendrei Műhely Galériában egy irodalmi rendezvény keretében.

Kortárs művészeti alkotások / Kép: Corvin Rajziskola

A pályázat első helyezettje bruttó 100 ezer forintos pénzjutalomban részesül, valamint egy hétvégét kap ajándékba teljes ellátással két fő részére a Szigligeti Alkotóházban. A második helyezett a Zsennyei Alkotóházban, a harmadik díjazott pedig a Mártélyi Alkotóházban tölthet el egy hétvégét. Minden helyezett meghívást kap a Magyar Napló Kiadó ünnepi könyvheti hajóútjára is – derül ki a pályázati kiírásból.

A pályázat részletei a MANK Nonprofit Kft. internetes oldalán olvashatóak.

Promóció
ForrásMTI
Promóció
Promóció

legnépszerűbbek

A WHO üzeni: ezeket tartsd be, hogy ne kapd el a koronavírust

Az ENSZ Egészségügyi Világszervezete (WHO) ajánlásokat tett közzé, milyen szabályokat érdemes betartani a megelőzés gyanánt, valamint mik a koronavírus tünetei.

Az olasz nővér megmutatta, milyen káros hatásai vannak a koronavírusnak

Egy olaszországi nővér a koronavírus frontvonalából posztolt.

Így teszi tönkre a tüdőt a koronavírus

A felvételek az egyik olyan kínai páciens tüdejéről készültek, aki még tavaly decemberben hunyt el Kínában.
Promóció

a szerk. ajánlása

Andy Warhol cipőillusztrátorként kezdte – Érdekességek a pop-art atyjáról

Andy Warhol a XX. század egyik legmeghatározóbb művésze volt.

Laczkovich Borbála, a Banksy-kiállítás kurátora: „A felszín mögött egy komplex és ellentmondásos képet kapunk”

Laczkovich Borbála, a Godot Kortárs Művészeti Intézet kurátora segítségével tisztába tesszük, mit is jelent egy Banksy-mű hitelessége, jogos-e a művész szellemiségére hivatkozni a kiállítás ellen, miközben jópár műhelytitokra és felszín alatti sztorira is fény derül.

Saiid: „Ugyanaz a vonat, csak lecsatoltak egy pár vagont”

A lényeg, hogy az „élet szörfdeszkáján” sodródni és ride-olni is ugyanolyan jó lehet!

ez is érdekeltéged
<3