Újabb részletek derültek ki a Kreml-kritikus Pjotr Verzilov ügyében, akit még mindig az intenzív osztályon ápolnak Berlinben. Egy orosz lap szerint a Pussy Riot-os aktivista szenzitív iratokat vett volna át azon a napon, mikor rosszul lett. Vagyis nagy valószínűség szerint ezért mérgezhették meg.

A Novaja Gazeta szerint úgy volt, hogy Pjotr Verzilov múlt csütörtökön külföldi szakértőktől olyan zárójelentést vesz át, ami információkat tartalmaz orosz újságírók meggyilkolásával kapcsolatban. A szóban forgó újságírókat július végén ölték meg a Közép-Afrikai Köztársaságban. A kényes dokumentumok átvétele helyett azonban Verzilovot mérgezés gyanújával egy moszkvai kórházba vitték. Mint megírtuk, a férfit később átszállították Németországba, és vasárnap óta a berlini Charite Kórházban kezelik.

Novaja Gazeta úgy tudja, Verzilov barátságban volt az egyik meggyilkolt újságíróval, Alexander Rastorguevvel. A Pussy Riot-aktivista állítólag csatlakozni akart az újságírókhoz, akik éppen egy oknyomozó riporton dolgoztak az afrikai országban. Az orosz lap szerint Verzilov a repülőjegyet is megvette már. Aztán meggondolta magát, és inkább Oroszországban maradt, hogy részt vegyen a Pussy Riot futball VB-s akciójában.

1000X563 Cmsv2 36Bfcf54 Cc8E 53Be B63F 157Bfc2E52F5 3316810
Pjotr Verzilov / Fotó: Mnews.world

Más források egyelőre nem erősítették meg a Novaja Gazeta értesülését. Az biztos, hogy Verzilov július végén megdöbbenését fejezte ki Twitteren az újságírók meggyilkolásával kapcsolatban. Ebben Rastorguevet “az ország egyik legjobb dokumentumfilmes rendezőjének” nevezte, és Szásaként hivatkozott rá.

Mások viszont kétségbe vonják az orosz lapban írtakat.

Míg a három, Afrikában meggyilkolt áldozat tapasztalt haditudósító volt, Verzilov művészként és politikai provokatőrként szerzett hírnevet magának.

Ezért nem tartják valószínűnek, hogy elutazott volna a Közép-Afrikai Köztársaságba.

A meggyilkolt újságírók egyébként olyan orosz zsoldosok után nyomoztak Afrikában, akik bizonyos szálakon kötődtek politikai körökhöz. Éppen egy bérelt autóban voltak, amikor megállították és megölték őket. A jármű vezetője sértetlenül megúszta. A gyilkosság pontos oka azonban a mai napig tisztázatlan.

A tényfeltáró utazás egy olyan projekt része volt, amit a korábbi olajmilliárdos és Krem-kritikus, Mihail Hodorkovszkij finanszírozott.

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

Qatar-WC

Hogyan fogadjunk a 2022-es labdarúgó-világbajnokságra

Már majdnem itt az ideje a világ legrangosabb tornájának – a 2022-es labdarúgó-világbajnokságnak. Az idei év sok újítással jár. Az egyik az, hogy ez az első alkalom, hogy egy közel-keleti ország ad otthont a világbajnokságnak.

alvás pihentető alvás tippek alváshoz egészséges alvás egészséges életmód

Ezeket edd, és ezeket kerüld, ha nem tudsz aludni

Jó alvás nélkül nincsenek jó nappalaink, de még rosszabb, hogy nem lehetünk teljesen egészségesek sem. Sokan szenvednek kialvatlanságban anélkül, hogy foglalkoznának vele, pedig komoly következményei lehetnek, ha hosszútávon nem tudunk megfelelően pihenni.

betegség hírességek hírességek betegségei maria cross halle berry lil wayne tom hanks toni braxton catherine zeta-jones 4

Hírességek, akik krónikus betegséggel élnek

A betegség nem válogat. A következő sztárok mind megvívták a maguk harcát különböző egészségi problémákkal és saját példájukon keresztül bebizonyították, hogy krónikus betegségekkel is lehet együtt élni, mégpedig boldog életet.

liszt gluténmentes liszt liszt fajták liszt típusok zabliszt rizsliszt csicseriborsó liszt kókuszliszt

Ezek a gluténmentes lisztek, ha alternatívákat keresel

A legtöbben fehér lisztet vagy teljes kiőrlésű lisztet használnak a főzéshez, sütéshez. Ezek glutént tartalmaznak, amire néhányan allergiásak, de mindannyiunk emésztőrendszere nehezen birkózik meg vele, emellett pedig egyéb negatív mellékhatásai is vannak.