Leonardo DiCaprio produkciós cégével a Netflix számára játékfilmre adaptálja a Virunga című dokumentumfilmet.

Háborús övezet a hómezőktől a szavannáig

A Kongói Demokratikus Köztársaság (KDK) Észak-Kivu és Orientale tartományaiban elterülő, 7 900 km² területű Virunga Nemzeti Park kiemelkedő változatosságú élőhelyeket rejt. A mocsaraktól és sztyeppéktől a több mint 5 000 méter magas Rwenzori-hegység hómezőiig, megdermedt láva borította síkságoktól a tűzhányók oldalát borító szavannákig. A parkban hegyi gorillák élnek, a folyókban mintegy 20 000 egyedből álló populáció fürdik, és szibériai madarak töltik itt a telet. Erről a csodálatos szépségű helyről készített dokumentumfilmet 2014-ben Orlando von Einsiedel.

virunga
/ Fotó: Getty Images/iStockphoto

A vadőrök természetvédelmi munkájára fókuszáló film a világ egyik legborzalmasabb polgárháborújának tartott, a KDK keleti részét érintő erőszakos konfliktus idején forgott. A zavargások a hutuk és a tuszik ellentétére és a ruandai népirtásra vezethetők vissza.

Ruandában 50, abortuszon átesett nőt engedtek ki a börtönből

A ember jogi aktivisták nemrégiben fedték fel, hogy Ruandában 50 nőt ítéltek el, amiért abortuszon estek át. A bíróságon a legsúlyosabb büntetéseket szabták ki rájuk, hat hölgyet közülök életfogytiglanra, kettőt 25 évre ítéltek. A többiek pedig 12 hónaptól 20 évig kerültek rács mögé. Nemrégiben azonban kiengedték őket.

1994-ben hutu milicisták szöktek át az országba, miután Ruandában megöltek 800 ezer tuszit és mérsékelt hutut. Az M23 elnevezésű milícia főleg a hadseregből dezertált katonákat és tuszikat képvielte, nevüket egy 2009. március 23-án a kormánnyal kötött, de szerintük soha meg nem valósított békemegállapodásról vették.

A Virunga alkotói maradnak

A játékfilm forgatókönyvét az Oscar-díjas Barry Jenkins, a Holdfény rendezője írja.
Az Oscar-jelölt Virungát 2014-ben mutatta be a Netflix, producerei között a környezetvédelmi aktivizmusáról híres Leonardo DiCaprio is szerepelt. A Deadline értesülései szerint a dokumentumfilm rendezője és forgatókönyvírója, Orlando von Einsiedel végzi a játékfilm executive produceri munkáit.

virunga poszter
A Virunga című dokumentumfilm posztere / Forrás: ENSZ hivatalos weboldala

A film vadőrök életét mutatja be, akik Afrika legértékesebb nemzeti parkjának és veszélyeztetett gorilláinak megmentéséért kockáztatják életüket.

Leonardo DiCaprio régóta foglalkozik a Kongói Demokratikus Köztársaságban található Virunga Nemzeti Park támogatásával.

Tavasszal kétmillió dollárt segített összegyűjteni a koronavírus-járvány miatt nehéz helyzetbe került terület megmentésére létrehozott alap elindításához.

Barry Jenkins, aki a Ha a Beale utca mesélni tudna című 2018-as filmjével szintén számos díjat zsebelt be, most Alvin Aileyről, a 20. század egyik legnagyobb hatású koreográfusáról készít életrajzi filmet.

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

goballoon.hu - 2024 július - LinkMarketing - 6

Felkészülés a hőlégballonos repülésre

Ma már nem úgy készülünk egy hőlégballonos sétarepülésre, mint a 2019-ben megjelent “A hőlégballon” című film szereplői, akik az NDK-ból próbáltak megszökni egy ilyen légijárművel.

Qatar-WC

Hogyan fogadjunk a 2022-es labdarúgó-világbajnokságra

Már majdnem itt az ideje a világ legrangosabb tornájának – a 2022-es labdarúgó-világbajnokságnak. Az idei év sok újítással jár. Az egyik az, hogy ez az első alkalom, hogy egy közel-keleti ország ad otthont a világbajnokságnak.