Járványügyi okok miatt elmaradnak a Vígszínház és a Pesti Színház hétvégi Mágnás Miska és Anna Karenina előadásai.

A Mágnás Miska egyik szereplője koronavírus-fertőzött

A Vígszínház tájékoztatása szerint a Mágnás Miska egyik szereplője péntek délelőtt jelezte, hogy hőemelkedése van. A gyorsteszt eredménye negatív lett pénteken, szombaton délelőtt érkezett meg a PCR-teszt eredménye, amely azonban pozitív lett.

[perfectpullquote align=”left” bordertop=”false” cite=”” link=”” color=”” class=”” size=””]A jelenlegi ismereteink szerint ez a helyzet nem érinti a további előadásainkat [/perfectpullquote]

– közölte a színház. Mint írták, a színház számára továbbra is a biztonság az első.

Vigszinhaz Koronavirus Pesti Szinhaz
A Vígszínház Bejárata / Fotó: Erdős Dénes

Az előadások pótlásának időpontját és a jegykezelés részleteit a későbbiekben hozzák nyilvánosságra. A jegykezelésre online is lehetőséget biztosítanak, ha az érintettek elküldik jegyüket a [email protected] e-mail címre.

Nem ez volt az első alkalom

Mint beszámoltunk róla, augusztus végén, 21-én azt a közleményt adta ki a Vígszínház, hogy az azt megelőző héten A Pál utcai fiúk egyik szereplője fertőzött lett.

A közlemény felidézte, hogy augusztus 21-én A Pál utcai fiúk című előadással indult volna a Vígszínház 2020/2021-es jubileumi évada, azonban az előadásban szereplő tünetmentes fiatal művész koronavírus-tesztje pozitív lett. Ennek következtében hivatalos járványügyi intézkedésként elrendelték a színház épületének fertőtlenítését.

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

Qatar-WC

Hogyan fogadjunk a 2022-es labdarúgó-világbajnokságra

Már majdnem itt az ideje a világ legrangosabb tornájának – a 2022-es labdarúgó-világbajnokságnak. Az idei év sok újítással jár. Az egyik az, hogy ez az első alkalom, hogy egy közel-keleti ország ad otthont a világbajnokságnak.

alvás pihentető alvás tippek alváshoz egészséges alvás egészséges életmód

Ezeket edd, és ezeket kerüld, ha nem tudsz aludni

Jó alvás nélkül nincsenek jó nappalaink, de még rosszabb, hogy nem lehetünk teljesen egészségesek sem. Sokan szenvednek kialvatlanságban anélkül, hogy foglalkoznának vele, pedig komoly következményei lehetnek, ha hosszútávon nem tudunk megfelelően pihenni.

betegség hírességek hírességek betegségei maria cross halle berry lil wayne tom hanks toni braxton catherine zeta-jones 4

Hírességek, akik krónikus betegséggel élnek

A betegség nem válogat. A következő sztárok mind megvívták a maguk harcát különböző egészségi problémákkal és saját példájukon keresztül bebizonyították, hogy krónikus betegségekkel is lehet együtt élni, mégpedig boldog életet.

liszt gluténmentes liszt liszt fajták liszt típusok zabliszt rizsliszt csicseriborsó liszt kókuszliszt

Ezek a gluténmentes lisztek, ha alternatívákat keresel

A legtöbben fehér lisztet vagy teljes kiőrlésű lisztet használnak a főzéshez, sütéshez. Ezek glutént tartalmaznak, amire néhányan allergiásak, de mindannyiunk emésztőrendszere nehezen birkózik meg vele, emellett pedig egyéb negatív mellékhatásai is vannak.