Egy nő azt állítja, párjának napi 50-100 erekciója is van, ami megnehezíti az életét.

Vikki Brown és Lucas Martins 2020 óta alkotnak egy párt, és a nő azt állítja, sosincs pihenés a férfi mellett állandó merevedése miatt, írja24.hu.

Néha csak éppen leültünk filmet nézni, vagy sétálunk az utcán, vagy beülünk a barátokkal egy kávéra, erekciója van. Néha kínos, de ő csak nevet rajta (…) Sosincs pihenés, és azon tűnődök, hogy más párok is ilyenek?

– tette fel a kérdést a nő, aki azt állítja, alig tud lépést tartani a házi munkával és a találkozóival úgy, hogy közben a barátja igényeit is ki tudja elégíteni.

„Akárhol is vagyunk, legyen ez egy tök normális hétköznapi beszélgetés, hogy menjünk el hétvégén hegyet mászni, neki erekciója lesz. Lejöhetek a lépcsőn, vagy elsétálhatok az üvegajtó előtt, vagy lehetek a szomszéd szobában, mindig megtörténik” – meséli  Brown, aki már orvost is felkeresett, de azt mondták, nem egészségügyi probléma.

Ez teljesen természetes, egy csodaszép nő van mellettem, egy istennő, csak rám kell néznie, beszélnie hozzám és én megkívánom őt

– mondta a férfi.

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet