Szerda reggel karambolozott egy személyautó és egy villamos Budapest IX. kerületében, a Haller utcában, a Balázs Béla utcánál. A baleset következtében két ember beszorult a roncsok közé, az egyiküket feszítővágóval szabadították ki a tűzoltók.
A katasztrófavédelem szerda reggel fél 9 után közölte, hogy súlyos villamosbaleset történt a IX. kerületben, egy személyautó és egy villamos ment egymásnak. Addigra már egy ember sikerült kiemelniük a roncsok közül, egy másik viszont beszorult a gépkocsiba.
A helyszínre a fővárosi hivatásos tűzoltók érkeztek, akik feszítővágóval kiszabadították az érintett személyt az autóból, majd áramtalanították is a járművet.

Kapcsolódó cikk

Tiv Tivy Baleset

Súlyos rollerbalesetet szenvedett Tiv Tivy, azaz Deák Tivadar – sokkoló fotót is mutatott: „Elvesztettem az eszméletem, a földön remegtem”

Deák Tivadar, vagyis Tiv Tivy, a Való Világ egykori játékosa egy komoly és tanulságos történetet osztott meg a közösségi oldalán egy sokkoló fotó kíséretében kedd este. A népszerű vlogger azt írja a friss posztjában, hogy egy rollerbaleset következtében elesett el, és – bevallása szerint – percekre elvesztette az eszméletét is.

Elolvasom a cikket »
Kiemelték, hogy a szerda reggeli baleset villamosközlekedést is akadályozta. A BKK Info holnapja szerint a 23-as és a 24-es villamost érintette a karambol, azonban azóta már helyreállt a forgalom az érintett szakaszon.

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

megasztar 2025 kieso kokeny lali

Szívszorító pillanatok a Megasztárban: ő esett ki a negyedik élő adásból

A Megasztár nyolcadik évadának negyedik élő adásán kilenc produkciót is láthattak a nézők, ugyanis a hét versenyző két csapatra osztva is színpadra lépett. Az elődöntőbe jutás volt a tét és ismét szórakoztató, lenyűgöző, vagy éppen érzelmes pillanatoknak lehettek szem- és fültanúi a rajongók. Az élő show végén viszont újabb énekes búcsúzott a műsortól. Kiderült, ki távozott a tehetségkutatóból.

adam attila megasztar elo adas kritika

Ádám Attilát ismét ízekre szedte a zsűri: Tóth Gabi kiborult : „Úgy csinálsz, mintha nem ezen a bolygón lennél!” – videó

Nagy port kavart a Megasztárban Ádám Attila, akit az édesapja ki akart venni a versenyből, amiért szerinte személyeskedő és nem építő jellegű kritikát fogalmazott meg a fiával szemben a zsűri. Az apuka nem akarta, hogy tovább sérüljön a gyermeke, Herceg Erika mégis meggyőzte, hogy továbbra is színpadra léphessen a mentoráltja. A negyedik élő adásban sem kímélte a zsűri a 17 éves fiút, Tóth Gabi is felháborodott.

adam attila megasztar 2025 feladas oka elo adas

Óriási bejelentés élő adásban: kiderült, mi lesz Ádám Attila sorsa a Megasztárban

Ádám Attila édesapja meg akarta óvni a fiát a sok bántástól, amit a Megasztár zsűrijétől és a kommentelőktől kapott az elmúlt hetekben, és kijelentette: kiveszi a versenyből. A tehetségkutató új évadában a 17 éves fiú körül hatalmas botrány robbant ki. A mentora, Herceg Erika a negyedik élő adásban elárulta, marad-e végül a műsorban Attila.

hazassag elso latasra reka plasztikai mutet elott foto

Előkerült a kép: teljesen másképp festett a Házasság első látásra Rékája a plasztikai műtétek előtt – nézd csak!

A Házasság első látásra harmadik évadában már szinte csak Ricsi és Réka kapcsolatában reménykednek a többiek, ugyanis majdnem mindegyik páros a válás szélére sodródott. A fiatal lány alakját már többször is megdicsérte a férje, azonban nem tetszik neki, hogy szilikonmelle van. Rékáról előkerült egy régebbi fotó még a plasztikai beavatkozások előttről.

schobert lara erettsegi ismertseg

Schóbert Lara: Megvan az érettségim

Schobert Lara bevallása szerint nehéz időszakon ment keresztül az érettségi évében, és ugyan kitudódott, hogy megbukott a vizsgáin, végül másodszorra átment.

byealex-drog-hazkutatas-kokain-mennyisege

20 adag kokaint adott át ByeAlex a rendőröknek

„Nem én vagyok az Escobar semmilyen szinten, velem a rendőrség nem nagyon nyert semmit” – fogalmazott ByeAlex, akiről egy napja írta meg a Blikk, hogy házkutatást tartottak nála a nyomozók, akik nem is távoztak üres kézzel, és kábítószer-birtoklás miatt eljárás indult az énekes és zenekara, a ByeAlex és Slepp több tagja ellen.

hazassag elso latasra rebeka es zsolt valas oka tv2

Házasság első látásra – Sírás lett a vége Zsolt és Rebeka balhéjának: „Egy szünet jót tenne kettőnknek, mondjuk, az életünk végéig”

A Házasság első látásra egyik párja, Zsolt és Rebeka annyira mélypontra került a párkereső műsorban, hogy a férj kijelentette, „hagyják a francba az egészet”, mert már nem bírja elviselni a felesége egocentrikusságát. Az énekesnő Zsolt ridegségét nehezményezte, akivel meglátása szerint nem lehet egyről a kettőre jutni. Végül egy közös terápián sírták el magukat mindketten.

byealex csillag születik kizárás RTL valasza

Itt az RTL válasza, ez lesz ByeAlex sorsa a Csillag Születikben a drogügy kirobbanása után!

ByeAlexnél házkutatást tartott a rendőrség a minap kábítószer-birtoklás miatt, és drogot találtak az énekesnél, illetve két zenésztársánál is. Az előadó nem titkolta a történteket, elmesélte, hogy a napja összességében jól telt, a rendőrök mindannyian nagyon korrektek voltak vele, sokat beszélgettek és minden rendben zajlott. Kiderült, mit szól az RTL a Csillag Születik zsűritagjának ügyéhez.