Vlagyimir Putyin egy volt kollegája szerint az orosz elnök mentális állapota romlóban van, és puffadt arca mögött súlyos betegség is állhat.

Vlagyimir Putyin orosz elnök arca és nyaka az utóbbi időben puffadtabbnak tűnik, ami egy szakértő arra is utalhat, hogy egy ismeretlen betegség miatt szteroiddal kezelik, írja a Daily Star. A szteroidok mellékhatásai közé tartozik a fertőzések fokozott kockázata, mint például a köhögés és a megfázás, valamint a “hangulati és viselkedésbeli változások”.

Néha, ha nagyobb dózisban veszik be, a szteroidok zavartságot vagy gondolkodásbeli változásokat okozhatnak. Ide tartozhatnak furcsa vagy ijesztő gondolatok

 – állítja a Macmillan Cancer Support.

Fiona Hill, a Fehér Ház egykori magas rangú brit orosz-szakértője megjegyezte, hogy Putyin korábban hátproblémákra panaszkodott, így elképzelhető, hogy erre szteroid-kezelést kapott. “Úgy tűnik, sürgős ez az invázió, amelyet személyes tényezők is vezérelhetnek” – tette hozzá.

Andrey Illarionov, az orosz elnök volt közeli munkatársa szerint Putyin “egyre jobban megőrül”, mentális állapota pedig “határozottan romlik”. Korábban szakértők Putyin testbeszédének elemzésével próbálták megérteni az orosz elnök viselkedését.

Kapcsolódó cikk

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

molnar aniko vagyona

“Krumplit és almát tároltunk itt” – A pincében él az OnlyFanson havi 5 milliót kereső Molnár Anikó

Az egykori Nagy Ő, Molnár Anikó már rövid idő alatt is hihetetlen sikereket ért el az OnlyFansen, és azt is elárulta korábban, hogy körülbelül havi 5 milliót keres a testével. Ez az összeg azóta már növekedhetett, ugyanis nemrégiben házfelújítást is tartott az édesanyja otthonában a bombázó. Most abban a házban laknak ketten, ahol Anikó felnőtt, de elválasztották a tereket.

lekai kiss ramona az ev musorvezetoje

Lékai-Kiss Ramóna lett az év műsorvezetője – Ördög Nóra így reagált:

Ördög Nóra és Lékai-Kiss Ramóna, a TV2 két ismert arca, évek óta meghatározó szereplői a magyar televíziózásnak. Szinte minden műsorban feltűnnek, akár mint műsorvezetők, akár zsűritagként. Az idei GLAMOUR Women of the Year gálán ismét összecsaptak, ezúttal az “Év műsorvezetője” díjért, amelyet végül Ramóna nyert meg.