Az egyes előítéleteket úgy lehet a leginkább levetkőzni, ha megmutatjuk, amitől az emberek félnek. A muszlim nők elképesztő elnyomásban és ellenállásban részesülnek. Idén áprilisban a Vogue Arabia úgy döntött, ideje ezen változtatni, még ha kis lépésben is.

A címlapon szereplő három gyönyörű modell, Halima Aden, Amina Adan és Ikram Abdi Omar hidzsáb fejkendővel a fejükön néznek a kamerába. Ha nem lenne rajtuk a fejkendő, azt mondanánk, átlagos modellek. Azonban a magazin célja, hogy eltörölje a muszlim nőket körülölelő sztereotípiákat.

Vogue Arabia April 2019 Hijabi Models
Attól, Hogy Valaki Hidzsábot Visel, Nem Lesz Több Vagy Kevesebb / Fotó: Vogue Arabia

A modellek közül Aden másodszor szerepel a magazinban. A vele készült interjúból pedig kiderül, számára a hidzsáb a visszafogott divat megtestesítője, és egyben az erő szimbóluma. Szerinte viseletétől nem lesz kevesebb vagy több valaki, mint egy muszlim lány. Az is fontos, hogy a fejkendő az ő választása.

Ne parfümözd magad, mert felizgatod a férfiakat – egy fiatal arab lány küzdelme a nőgyűlölet ellen

Fatima Zohra Serri fotográfiát szerettet volna tanulni a gimnázium után, ami azzal járt volna, hogy el kell hagynia szülővárosát, Nadort. Az apja nem engedte, mondván, egy lány ne lakjon távol az otthonától. Ezért Fatima kénytelen volt jelentkezni Nador műszaki egyetemére, ahol könyvelőként végzett. Ennek ellenére soha nem vesztette el fotózás iránti szenvedélyét.

A modellek az őket ért diszkriminációról is beszéltek. Adan az első muszlim nő, akit a dán Unique ügynökség szerződtetett. Az emberek félnek felhozni az identitását előtte, és még mindig az internetről tájékozódnak a kultúrájáról. A borító már most rengeteg dícséretet kapott, sőt, a világhírű modell, Gigi Hadid is kommentelte.

[perfectpullquote align=”left” bordertop=”false” cite=”” link=”” color=”” class=”” size=””]A Vogue Arabia igazán odatette magát, és megmutatta az embereknek, hogyan is működik ez[/perfectpullquote]

– írta a modell.

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

Qatar-WC

Hogyan fogadjunk a 2022-es labdarúgó-világbajnokságra

Már majdnem itt az ideje a világ legrangosabb tornájának – a 2022-es labdarúgó-világbajnokságnak. Az idei év sok újítással jár. Az egyik az, hogy ez az első alkalom, hogy egy közel-keleti ország ad otthont a világbajnokságnak.

alvás pihentető alvás tippek alváshoz egészséges alvás egészséges életmód

Ezeket edd, és ezeket kerüld, ha nem tudsz aludni

Jó alvás nélkül nincsenek jó nappalaink, de még rosszabb, hogy nem lehetünk teljesen egészségesek sem. Sokan szenvednek kialvatlanságban anélkül, hogy foglalkoznának vele, pedig komoly következményei lehetnek, ha hosszútávon nem tudunk megfelelően pihenni.

betegség hírességek hírességek betegségei maria cross halle berry lil wayne tom hanks toni braxton catherine zeta-jones 4

Hírességek, akik krónikus betegséggel élnek

A betegség nem válogat. A következő sztárok mind megvívták a maguk harcát különböző egészségi problémákkal és saját példájukon keresztül bebizonyították, hogy krónikus betegségekkel is lehet együtt élni, mégpedig boldog életet.

liszt gluténmentes liszt liszt fajták liszt típusok zabliszt rizsliszt csicseriborsó liszt kókuszliszt

Ezek a gluténmentes lisztek, ha alternatívákat keresel

A legtöbben fehér lisztet vagy teljes kiőrlésű lisztet használnak a főzéshez, sütéshez. Ezek glutént tartalmaznak, amire néhányan allergiásak, de mindannyiunk emésztőrendszere nehezen birkózik meg vele, emellett pedig egyéb negatív mellékhatásai is vannak.