A Romantic énekesnője vasárnap este izgatottan várta, hogy Gáspár Győző megmutassa, mire is képes Dér Heni oldalán. Az énekesnő A Nagy Duett után a Rádió Dikh, Süss fel nap! című műsorában végül elmondta, mit is gondol a produkcióról és persze Győzikéről.
Gáspár Győző, hatalmas bizonyítási vággyal a lelkében vágott bele A Nagy Duettbe, hiszen szeretné megmutatni, hogy a Romantic két énekesnője mellett, ő is labdába tud rúgni. A műsorban ezt el is mondta még a színpadra lépése előtt. „Amikor ezt az adást elvállaltam, azt mondtam, hogy bizonyítani szeretnék. Éveken keresztül azt kaptam, hogy én nem lennék sehol, ha nem lenne Katinka és Zsuzsi. Lehet, hogy igazuk van, mert én nem tudok énekelni. Én nem énekes vagyok…” – mondta a kisfilmjében Gáspár Győző, majd Dér Heni kíséretében felszántotta a TV2 stúdióját és egy hatalmas, továbbjutást érő bulival mutatkozott be.
Völgyi Zsuzsi természetesen nézte az adást, majd a műsorvezetőtársával, Maka Gyuszival jól ki is beszélték az összes produkciót, magát A Nagy Duettet és főként a Dér Heni-Gáspár Győző párost. „Győző elmondta a kisfilmjében is, hogy ő be akarja bizonyítani, hogy tud énekelni, hiszen éveken át azt kapta, hogy csak a két lány tudott mellette.
Kapcsolódó cikk

Gáspár Győző A Nagy Duettről: Szeretném mutatni, hogy én igenis Andrea Bocelli leszek
A showman azt mondja, 26 éve megkapja, hogy amíg a Romantic másik két tagja, Kunovics Katinka és Völgyi Zsuzsi tudnak énekelni, ő nem.
“Erre fel, ebben a műsorban megint megkapta ugyanezt. Hiszen a Dér Heni nagyon jó volt.”
“Hát a Győzőnek húsz vagy harminc éve ugyanilyen a hangja. Mondta is neki Hajós András, hogy nem dohányozta el, vagyis, hogy ő az az előadó, akinek nem változott a hangszíne” – kezdte a Rádió Dikh stúdiójában Völgyi Zsuzsi, aki úgy gondolja, Gáspár Győző számára nem A Nagy Duett hozza majd meg a vágyott elismerést.
„Valahol egy kicsit sajnáltam Győzőt, hiszen tényleg bizonyítani akart, de ugyanaz történt vele, amitől teljesen kivan és rendesen rázza a hideg, hogy mindig a két lány vitte előre és most is van mellette egy profi. Tehát megint el van nyomva. Hiszen ezek szerint az elmúlt húszon év alatt ő elnyomva érezte magát a Romatikban. Mindig hangoztatja, hogy nem tudott kiteljesedni mellettünk. De a Heni mellett sem fog…” – summázta véleményét az énekesnő.
Kapcsolódó cikk

Ilyet még nem láttunk: váratlan közjáték zavarta meg A Nagy Duett első élő show-ját – videó
A Nagy Duett első adásában Gáspár Győző és Dér Heni egy felejthetetlen roma lagzit hoztak el a színpadra, miközben váratlan pillanatok is felvillanyozták a műsort.