A Walmart saját honlapján jelentette be, megszerzi az Art.com-ot, a világ legnagyobb művészet kereskedelmi honlapját.

Az Artsy beszámolója szerint a Walmart a teljes online platformot megveszi, a szellemi tulajdonok jogával és a katalógussal együtt. A cég először önállóan működő oldalként veszi át a kereskedést. A jövőben szeretné közvetlenül saját online üzletében is elérhetővé tenni a termékeket.

Otthonról is élvezheted Vermeer alkotásait – Beköszöntött a virtuális kiállítás kora

Mindössze 36 alkotás maradt fent a holland festőtől, amelyek többnyire a vidéki életet ábrázolják. A festmények a világ különböző részein vannak szétszórva, a művészetek szerelmeseinek országról országra kell utazniuk, hogy ingyen megcsodálhassák a képeket. Azonban ennek vége, mostantól akárki élvezheti a művész munkáit, köztük a leghíresebb alkotást, a Leány gyöngy fülbevalóval című festményt, függetlenül attól, hol van.

Az oldal becslések szerint évi 300 millió dolláros bevételt hozott. Az Art.com katalógusa körülbelül kétmillió képet számlál. Eddig körülbelül 19 millió ember vásárolt már az oldalról. Az Art.com csapata állítása szerint nagyon izgatott a lehetőség miatt, hogy több emberhez juttathassák el a művészetet a cég által.

Megvette 700 ezer dollárért a Banksy-falfestményt, csak hogy lemeszelhesse

A Slave Labour egy gyereket ábrázol, aki egy varrógéppel angol zászlófüzért készít. A festmény eredetileg egy Wood greeni bolt falára lett festve 2012-ben. Vélhetően a Londonban tartott Olimpia nagyüzemű szuvenírgyártásával szembeni ellenállásként jött létre. A The Guardian brit napilap szerint a Banksy-kiállítás az idei nyár legvitatottabb kiállítása Moszkvában.

Anthony Soohoo, a Walmart alelnöke szerint a jövőben a művészet terén lesz a legnagyobb jelentősége a kiterjesztett valóságnak. Az Art.com felhasználóinak negyede használja az ArtView-t. Ez egy kiterjesztett valóság alapú eszköz, ami segít vizualizálni a műalkotásokat a felhasználó otthonában.

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

Qatar-WC

Hogyan fogadjunk a 2022-es labdarúgó-világbajnokságra

Már majdnem itt az ideje a világ legrangosabb tornájának – a 2022-es labdarúgó-világbajnokságnak. Az idei év sok újítással jár. Az egyik az, hogy ez az első alkalom, hogy egy közel-keleti ország ad otthont a világbajnokságnak.

alvás pihentető alvás tippek alváshoz egészséges alvás egészséges életmód

Ezeket edd, és ezeket kerüld, ha nem tudsz aludni

Jó alvás nélkül nincsenek jó nappalaink, de még rosszabb, hogy nem lehetünk teljesen egészségesek sem. Sokan szenvednek kialvatlanságban anélkül, hogy foglalkoznának vele, pedig komoly következményei lehetnek, ha hosszútávon nem tudunk megfelelően pihenni.

betegség hírességek hírességek betegségei maria cross halle berry lil wayne tom hanks toni braxton catherine zeta-jones 4

Hírességek, akik krónikus betegséggel élnek

A betegség nem válogat. A következő sztárok mind megvívták a maguk harcát különböző egészségi problémákkal és saját példájukon keresztül bebizonyították, hogy krónikus betegségekkel is lehet együtt élni, mégpedig boldog életet.

liszt gluténmentes liszt liszt fajták liszt típusok zabliszt rizsliszt csicseriborsó liszt kókuszliszt

Ezek a gluténmentes lisztek, ha alternatívákat keresel

A legtöbben fehér lisztet vagy teljes kiőrlésű lisztet használnak a főzéshez, sütéshez. Ezek glutént tartalmaznak, amire néhányan allergiásak, de mindannyiunk emésztőrendszere nehezen birkózik meg vele, emellett pedig egyéb negatív mellékhatásai is vannak.