Egy nő felfedte azt a pillanatot, amikor a feje szó szerint "felrobbant" egy repülőgépen az utastér nyomása miatt, több ezer Tiktok-felhasználó rémületére.

A Weronika névre hallgató tiktoker október 20-án töltött fel egy videót, amelyen egy merevítőt visel a feje körül, az arcán és a szeme alatt horzsolásokkal, írja a DailyStar.

A lány elmondása szerint megműtötték, mielőtt felszállt a gépre, és néhány varrata felszakadt az utastér nyomásának köszönhetően, miközben a gép több ezer mérfölddel a föld felett volt.

Senki sem hibázott, sem az eredeti sebész, sem a repülőtéri orvos. Minden rendben volt, amikor felszálltam a gépre

– szögezte le, majd hozzátette, “szokatlanul lágy szöveteim vannak, és jobban duzzadtam, mint egy átlagember, ami ahhoz vezetett, hogy a varratok némelyike ​​egy apró területen felszakadt a gépen”.

A lány konzultált az orvosával az út előtt, de mivel mind ő, mind az orvos késésben voltak, a doktor elfelejtette kiállítani a repülést engedélyező papírt. Emiatt a repülőtéren is meg kellett vizsgálnia egy orvosnak, aki mindent rendben talált.

@polish_99

No hard feelings, he’s actually a really nice guy🤣

♬ miss you southstar – EX7STENCE™

Csak amikor Weronika repülőgépe a levegőben volt, akkor kezdtek a dolgok rosszra fordulni. Elaludt a gépen, majd egyszer csak erős fájdalomra ébredt a bal füle mögött. Egy pukkanást hallott, ahogy felszakadt a füle mögötti bemetszés. A lány nem tudott mi mást tenni, mint hogy nyomást helyezett a sebre, amíg le nem szálltak. Szerencsére jól van, és a felépülés útjára lépett.

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet