Jonathan Nolan és Lisa Joy, a Westworld sorozat készítői aláírtak egy általános szerződést az Amazon stúdióval sorozatok készítésére. A páros továbbra is dolgozik majd az HBO Westworld sorozatán, írja a The Verge.

Hirdetés

Nolan és Joy egy már létező projekten fog dolgozni a stúdiónál. Az Amazon tavaly kezdett el dolgozni William Gibson A Periféria című regényének sorozatadaptációján. A páros a több különböző jövőben játszódó regény adaptációját fogják életre kelteni.

Tragédia a Westworld forgatási helyszínén, már huszonöt áldozattál járt

A Paramount Ranch vadnyugat témájú park számos film és sorozat helyszínéül szolgált. Itt forgatták a Nancy ül a fűbent, az A mentalistát, rengeteg klasszikus filmet, és az HBO híres sorozatát, a Westworld öt is. A kutatócsapat nem Pompeii-ben, hanem Herculaneumban vizsgálódott, ez a város jómódúbb volt annak idején, de egy kicsit közelebb is feküdt a tűzhányóhoz, így a pusztítás is nagyobb volt.


Nolan és Joy egyaránt izgatottságukat fejezték ki a stúdióval közös munka iránt. Az Amazon vezetője, Jennifer Salke pedig kiemelte, a páros egyénileg és csapatban is kiemelkedő munkát tudnak végezni.

Az Amazon kiszállítórobottal állt elő – Veszélyben a futár szakma?

A robot dizájnja a The Verge szerint majdnem azonos egy észtországi startup, a Starship Technologies eszközeivel. Hat kerék és elektromos akkumulátor segítségével sétatempóban tud mozogni. Amazon Scout is a fully-electric delivery system from Amazon designed to safely get packages to customers using autonomous delivery devices.


A szerződés részleteit még nem hozták nyilvánosságra, de egy mindenre kiterjedő, négyéves együttműködésről van szó. A páros megszakítja az eddigi kapcsolatát a Warner Bros. stúdióval, de továbbra is részt vesznek az HBO Westworld sorozatának további évadainak gyártásában. Azt nem hozták nyilvánosságra, hogy vajon az elmúlt hetek, volt vezérigazgatóhoz köthető szexuális botrány áll-e a döntés hátterében.

Hirdetés