A Womex, a világzene legnagyobb showcase-fesztiválja Budapestre költözik

Contextus

Contextus

Több ezer zenei szakembert és zenészt láthat vendégül ősszel Budapesten a Womex, a World Music Expo. A világzene legrangosabb nemzetközi eseményére már elkezdődött a regisztráció. Az idén 26. alkalommal megrendezett WOMEX-et Budapest immár másodszor látja vendégül a Hangvető csapatának szervezésében 2020. október 21. és 25. között.

Bíznak a rendezvény megtartásában

Több hónapnyi munka, tervezés és számtalan órányi videókonferencia után a Piranha Arts, a Womex tulajdonosa és a hazai szervező, a Hangvető csapata örömmel jelenti be, hogy a Womex 26. kiadására a regisztrációt megnyitják. Két évvel ezelőtt a Budapest Ritmo egyik konferenciáján a Womex és a Piranha Arts vezetői a magyar fővárosba látogattak, hogy megvitassák az aktuális szakmai kérdéseket. A koronavírus-járvány európai enyhülése és a határok fokozatos megnyitása miatt a szervezők abban bíznak, hogy a Womex20-at meg tudják tartani. A minden évben más városban megrendezett WOMEX második alkalommal jön Budapestre, ahova várhatóan több mint 2500 külföldi résztvevő érkezik majd: művészek, szakmai kiállítók és újságírók, valamint kulturális intézmények képviselői.

Müpa / Fotó: Somay Márk

A Hangvető stratégiai partnerével, a CAFe Budapest Kortárs Művészeti Fesztivállal olyan nagy presztízsű, a 2015-ös budapesti Womex-kiadáson is sikerrel együttműködő helyszíneken szervezi a fesztivált, mint a Müpa, a Bálna Budapest és az A38 Hajó.

Más lesz az idei kiadás

“A világzenei vásár rendkívüli lehetőség Budapest számára. Bízunk abban, hogy meg fogjuk tudni tartani a vásárt az eredeti tervek szerint, de természetesen figyelemmel kísérjük a járványt és a hozzá kapcsolódó előírásokat is. Tisztában vagyunk azzal is, hogy az idei kiadás más lesz, mint az eddigiek, mivel sok nemzet még mindig küzd a világjárvánnyal. Mindezeknek megfelelően fogunk változtatásokkal, korlátozásokkal és új ötletekkel élni, hogy a lehető legbiztonságosabb és legélvezhetőbb Womex-kiadást rendezhessük meg” – mondta el Weyer Balázs, a Hangvető programigazgatója.

Budapest egyik legizgalmasabb világzenei rendezvénye a villamosokra költözik

Budapest egyik legizgalmasabb világzenei rendezvénye idén nem csak színpadra, hanem villamosra is száll: a Budapest Ritmo egy showcase zenekara – a ¡Nosnach – minikoncertjei szórakoztatják az utazókat szeptember 24-én este 7-től a 47-es és 49-es villamosokon. ¡Nosnach, budapest ritmo 2019, budapest ritmo villamos

A Womex segíthet fellendíteni a zeneipart és ablakot nyithat a régió felé. “Kiemelt célunk, hogy pozitív módon járuljunk hozzá a vírus által súlyosan érintett globális zenei gazdasághoz azáltal, hogy összehozzuk a szakembereket és megkönnyítjük az üzleti kapcsolatok létrejöttét. Azt szeretnénk, hogy számos magyar kulturális szakember, és minél több magyar és kelet-európai művész találkozzon itt, a színpadon, a kiállításon és a konferencián.”

Kik lesznek a fellépők?

A fesztiválon fellépők névsoráról egy héttagú zsűri, az úgynevezett “hét szamuráj” dönt. Idén is több mint 1600 pályázat érkezett, amelyből a szamurájok, köztük Weyer Balázs választja ki azokat az előadókat, akik felléphetnek a WOMEX-en. Rendezőként a Hangvető törekszik arra is, hogy a Womex nemzetközi programján belül minél több felületet kínáljon a regionális zenekarok megjelenésére.

This is WOMEX

WOMEX – Worldwide Music Expo – is the most international music meeting in the world and the biggest conference of the global music scene, featuring a trade f…

Ennek a törekvésnek a tervek szerint – a 2015-ös kiadás mintájára – külön regionális színpadot szentelnek, de emellett a szellemi kulturális örökség UNESCO-listáján jegyzett zenei hagyományok, alkotások is előtérbe kerülnek.

Kezdőlap > Design > BRÉKING > Hallgatom > A Womex, a világzene legnagyobb showcase-fesztiválja Budapestre költözik
Megosztás itt: twitter
Megosztás itt: facebook
Megosztás itt: pinterest

A szerk. ajánlása

A hónap legnépszerűbb cikkei

Top sztorik a rovatból