Évek óta botrány övezi Woody Allen filmrendező nevét. Egykori felesége és több filmjének főszereplője, Mia Farrow azzal vádolja, hogy szexuális zaklatással zaklatta örökbefogadott lányát, Dylan Farrow-ot. Ám Scarlett Johansson kiáll mellette.

Woody Allen évek óta botrányban úszik azzal a váddal, hogy szexuális zaklatta Dylan Farrow színésznőt, akt egykori feleségének is tudhat. Ez azt is magával vonta, hogy ugyan elkészült új filmje, az A Rainy Day in New York, ám nem kapott zöld utat. Szinte pontosan egy évvel ezelőtt számoltunk be róla, hogy az Amazon jegeli a vászonra vitelét. Pedig olyan színészek láthatók benne, mint Jude Law, Rebecca HallTimothée Chalamet és Selena Gomez.

Woody Allen Scarlett Johansson Szexuális Zaklatás
Scarlett Johansson És Woody Allen / Fotó: Getty Images

Válaszul Allen beperelte az Amazont 19 milliárdnak megfelelő forintra szerződésszegés okán.

Allen ellen azonban sohasem emeltek vádat. A kereset szerint az Amazon a szerződéskötéskor tisztában volt a “25 évvel ezelőtti alaptalan gyanúsításokkal”, tehát erre hivatkozva nem bonthatja fel a szerződést.

Az Amazon nem hagyta annyiban, és felülvizsgálatot kért a bíróságtól.

Az Amazon védi döntését Woody Allen filmjeinek elutasítása ügyében

Az Amazon azután jegelte az Allen-filmeket, miután újra előkerültek a rendezőt ért vádak, miszerint molesztálta fogadott lányát, Dylan Farrow-t. Allen mindig tagadta a vádakat, rendőrségi nyomozás is volt az ügyben, de nem tartóztatták le. Az új 2016-ban. Woody Allen-moziban A Rainy Day in New York-ot még ez évben vetítették volna.

A cég úgy véli, a kapcsolat megszakítása a rendezővel teljesen jogos volt. A stúdió kiemelte a rendező kommentárjait, amiket a Harvey Weinsteint ért vádakkal kapcsolatban tett, amik azt sugallták, Allen nem értette meg a problémák jelentőségét.

Allen szimpátiáját fejezte ki az áldozatok és Weinstein iránt egyaránt. Emellett arról is beszélt, hogy nem szeretne egy olyan atmoszférát, amelyben minden férfinak az irodában, aki rákacsint egy nőre, hirtelen ügyvédet kellene fogadnia.

Olaszországban a Lucky Red forgalmazó jóvoltából bemutatták idén májusban a filmet. A memorájából viszont a kiadók nem kérnek, mert toxikusnak vélik a filmrendezőt a metoo korszakában. Számos színész is így véli, többek között az a Timothée Chalamet, aki az A Rainy Day in New York filmben is szerepel.

Scarlett Johansson Woody Allen Szexuális Zaklatás
Scarlett Johansson És Woody Allen / Fotó: Getty Images

Azonban Scarlett Johansson – legutóbb a Vicky Cristina Barcelona filmben (2008) dolgoztak együtt – a védelmére sietett. A The Hollywood Reportertnek adott interjújában elmondta, nem ért egyet a többséggel.

[perfectpullquote align=”left” bordertop=”false” cite=”” link=”” color=”” class=”” size=””]Szeretem Woodyt. Hiszek neki, és bármikor szívesen együtt dolgoznék vele. Sokat beszélgettem vele erről. Nagyon egyenes voltam vele, ahogy ő is velem. Fenntartja az ártatlanságát, és én hiszek neki[/perfectpullquote]

– mondta a nemrég Budapesten forgató Johansson.

Diana hercegnőéhez hasonló balesetre figyelmeztet Scarlett Johansson

Scarlett Johansson egy Diana hercegnőjéhez hasonló balesetre figyelmeztetett, miután állítása szerint egy csapat paparazzo üldözte őt fél Los Angelesen keresztül. A 34 éves színésznő éppen elhagyta a Jimmy Kimmel Live! showműsor stúdióját, amikor egy csapat fotós kiszúrta őt. Öt lesötétített ablakú autó piros lámpákon áthajtva követte őt, kockáztatva a többi autós és gyalogos épségét is.

Az újságíró próbálta a metoo kontextusába helyezni a kérdést. Arra volt kíváncsi, hogy ezt az álláspontot nehéz-e kifejezni egy olyan kulturális környezetben, ahol új és erőteljes hangsúly helyezkedik a nők állításaira a szexuális zaklatásokkal kapcsolatban.

[perfectpullquote align=”left” bordertop=”false” cite=”” link=”” color=”” class=”” size=””]Nehéz, mert olyan időket élünk, amikor az emberek nagyon felpaprikázott hangulatban vannak, érthetően. Fel kellett kavarni a dolgokat, így most mindenkiből nagyon szenvedélyes, erős érzelmek és harag tör fel, jogosan. Ez egy nagyon intenzív időszak[/perfectpullquote]

– felelte Johansson.

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

Qatar-WC

Hogyan fogadjunk a 2022-es labdarúgó-világbajnokságra

Már majdnem itt az ideje a világ legrangosabb tornájának – a 2022-es labdarúgó-világbajnokságnak. Az idei év sok újítással jár. Az egyik az, hogy ez az első alkalom, hogy egy közel-keleti ország ad otthont a világbajnokságnak.

alvás pihentető alvás tippek alváshoz egészséges alvás egészséges életmód

Ezeket edd, és ezeket kerüld, ha nem tudsz aludni

Jó alvás nélkül nincsenek jó nappalaink, de még rosszabb, hogy nem lehetünk teljesen egészségesek sem. Sokan szenvednek kialvatlanságban anélkül, hogy foglalkoznának vele, pedig komoly következményei lehetnek, ha hosszútávon nem tudunk megfelelően pihenni.

betegség hírességek hírességek betegségei maria cross halle berry lil wayne tom hanks toni braxton catherine zeta-jones 4

Hírességek, akik krónikus betegséggel élnek

A betegség nem válogat. A következő sztárok mind megvívták a maguk harcát különböző egészségi problémákkal és saját példájukon keresztül bebizonyították, hogy krónikus betegségekkel is lehet együtt élni, mégpedig boldog életet.

liszt gluténmentes liszt liszt fajták liszt típusok zabliszt rizsliszt csicseriborsó liszt kókuszliszt

Ezek a gluténmentes lisztek, ha alternatívákat keresel

A legtöbben fehér lisztet vagy teljes kiőrlésű lisztet használnak a főzéshez, sütéshez. Ezek glutént tartalmaznak, amire néhányan allergiásak, de mindannyiunk emésztőrendszere nehezen birkózik meg vele, emellett pedig egyéb negatív mellékhatásai is vannak.