Új helyszínen, a Magyar Nemzeti Múzeumban látható idén a World Press Photo pályázat nyertes képeiből rendezett kiállítás. Ezúttal a naturArt – 25 év legszebb természetfotói című kísérőtárlattal együtt.

A magyarországi World Press Photo kiállítás több mint húsz év után hagyta el a Néprajzi Múzeumot, de új otthonában sem olyan, mint egy utazó tárlat: igazi múzeumi kiállítás.

Word Press Photo Kiállítás /Fotó: Thomas P. Peschak
Word Press Photo Kiállítás /Fotó: Thomas P. Peschak

Természetesen ezúttal is minden kép új, déja vu érzése legfeljebb a témákat illetően lehet a látogatónak. Hiszen sajnos a világ több konfliktuszónájából érkeztek már nyertes képek a korábbi World Press Photo pályázatokra is.

[perfectpullquote align=”left” bordertop=”false” cite=”” link=”” color=”” class=”” size=””]Csatlakozott azonban egy új kategória is, amely elsősorban a természeti környezetet fenyegető veszélyeket mutatja be[/perfectpullquote]

– közölte Révész Tamás.

Erik Jager, a kiállítás kurátora hangsúlyozta, hogy csodálatos otthonra talált Magyarországon a World Press Photo anyaga, melyet a világ 45 országában több négymillióan látogatnak évente. A kiállítás célja, hogy a független újságírásra leselkedő veszélyek időszakában felhívja a figyelmet világunk különbözőségeire és sokszínűségére.

Word Press Photo Kiállítás /Fotó: Neil Aldridge
Word Press Photo Kiállítás /Fotó: Neil Aldridge

Erik Jager kiemelte az idei pályázat győztes fotóját, Ronaldo Schemidt képét. A Venezuelában készült fotó, a szabadságjogokat egyre súlyosabban korlátozó Maduro elnök elleni egyik caracasi demonstráción készült. Azt a pillanatot mutatja, amelyben az egyik tüntető testét ellepik a lángok.

Révész Tamás az MTI kérdésére elmondta:

[perfectpullquote align=”left” bordertop=”false” cite=”” link=”” color=”” class=”” size=””]a World Press Photo legutóbbi pályázatára 125 országból 4548 fotográfus küldött be több mint 73 ezer felvételt, a 21 tagú nemzetközi zsűri ezek közül válogatta ki Amszterdamban a kiállítás 134 képét.[/perfectpullquote]

Fáth Péter, a naturArt elnöke a World Press Photo idei magyarországi kísérőtárlatáról beszélt. Mint emlékeztetett, a naturArt 25 éve szervezi meg Az év természetfotósa pályázatot, melynek összes díjazott fényképét – köztük Máté Bence 2010-ben világ legjobb természetfotójának választott munkáját – először állítják ki egy helyen.

Word Press Photo Kiállítás /Fotó: Ivor Prickett
Word Press Photo Kiállítás /Fotó: Ivor Prickett

Újdonság a magyar látogatók számára, hogy az országban most először mutatkoznak be a World Press Photo Digital Storytelling verseny győztesei. A bemutatott filmek folyamatos moziélményt nyújtanak majd, az érintőképernyővel irányítható multimédia pedig a látogatói aktivitást segíti az október 23-ig látogatható kiállításban.

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

goballoon.hu - 2024 július - LinkMarketing - 6

Felkészülés a hőlégballonos repülésre

Ma már nem úgy készülünk egy hőlégballonos sétarepülésre, mint a 2019-ben megjelent “A hőlégballon” című film szereplői, akik az NDK-ból próbáltak megszökni egy ilyen légijárművel.

Qatar-WC

Hogyan fogadjunk a 2022-es labdarúgó-világbajnokságra

Már majdnem itt az ideje a világ legrangosabb tornájának – a 2022-es labdarúgó-világbajnokságnak. Az idei év sok újítással jár. Az egyik az, hogy ez az első alkalom, hogy egy közel-keleti ország ad otthont a világbajnokságnak.

alvás pihentető alvás tippek alváshoz egészséges alvás egészséges életmód

Ezeket edd, és ezeket kerüld, ha nem tudsz aludni

Jó alvás nélkül nincsenek jó nappalaink, de még rosszabb, hogy nem lehetünk teljesen egészségesek sem. Sokan szenvednek kialvatlanságban anélkül, hogy foglalkoznának vele, pedig komoly következményei lehetnek, ha hosszútávon nem tudunk megfelelően pihenni.

betegség hírességek hírességek betegségei maria cross halle berry lil wayne tom hanks toni braxton catherine zeta-jones 4

Hírességek, akik krónikus betegséggel élnek

A betegség nem válogat. A következő sztárok mind megvívták a maguk harcát különböző egészségi problémákkal és saját példájukon keresztül bebizonyították, hogy krónikus betegségekkel is lehet együtt élni, mégpedig boldog életet.

liszt gluténmentes liszt liszt fajták liszt típusok zabliszt rizsliszt csicseriborsó liszt kókuszliszt

Ezek a gluténmentes lisztek, ha alternatívákat keresel

A legtöbben fehér lisztet vagy teljes kiőrlésű lisztet használnak a főzéshez, sütéshez. Ezek glutént tartalmaznak, amire néhányan allergiásak, de mindannyiunk emésztőrendszere nehezen birkózik meg vele, emellett pedig egyéb negatív mellékhatásai is vannak.