Az X-Faktor hatodik válogatóján az egyik fiatal rapper végül bevallotta, másnaposan állt a mentorok elé.
Az X-Faktor válogatóin mindig érdeklődéssel várják a mentorok azokat a versenyzőket, akik saját számmal állnak eléjük. Van, aki szövegírói képességeivel, van, aki az énekhangjával nyűgözi le a tehetségkutató zsűritagjait, egyesek mindkettővel, míg mások egyikkel sem.
A Felvidékről érkezett, 18 éves Majoros Máté a bemutatkozó kisfilmjében azt mondta, nagyon érdekli a szöveg- és zeneírás, és azért jelentkezett az X-Faktorba, hogy megmutassa eddig kevesek által ismert oldalát. A színpadon ülve adta elő saját számát, haverja a kulisszák mögött azt mondta Miller Dávidnak, hogy azért, mert egy ilyen lassú számnál bénán nézne ki, ha csak állna mozdulatlanul.
“Picit monotonnak és elalvósnak éreztem az egészet, de érték, hogy tudsz magadnak szöveget és dalt írni” – értékelte Valkusz Milán, aki a produkcióra nemet mondott, ahogy a másik négy mentor is.
Amikor Miller Dávid a kulisszák mögött megkérdezte, mi lehetett a baj a produkciójával, azt a választ kapta, hogy talán túl alter volt. Kifelé menet aztán a barátjának bevallotta, mással is lehetett gond.
“Oh, b_ssza meg! Lehet, hogy nem kellett volna másnaposan jönnöm” – fakadt ki Majoros Máté.

Kapcsolódó cikk

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

molnar aniko vagyona

“Krumplit és almát tároltunk itt” – A pincében él az OnlyFanson havi 5 milliót kereső Molnár Anikó

Az egykori Nagy Ő, Molnár Anikó már rövid idő alatt is hihetetlen sikereket ért el az OnlyFansen, és azt is elárulta korábban, hogy körülbelül havi 5 milliót keres a testével. Ez az összeg azóta már növekedhetett, ugyanis nemrégiben házfelújítást is tartott az édesanyja otthonában a bombázó. Most abban a házban laknak ketten, ahol Anikó felnőtt, de elválasztották a tereket.

lekai kiss ramona az ev musorvezetoje

Lékai-Kiss Ramóna lett az év műsorvezetője – Ördög Nóra így reagált:

Ördög Nóra és Lékai-Kiss Ramóna, a TV2 két ismert arca, évek óta meghatározó szereplői a magyar televíziózásnak. Szinte minden műsorban feltűnnek, akár mint műsorvezetők, akár zsűritagként. Az idei GLAMOUR Women of the Year gálán ismét összecsaptak, ezúttal az “Év műsorvezetője” díjért, amelyet végül Ramóna nyert meg.