Hatalmas pusztítást végzett.
Néhány napja felkavaró történet látott napvilágot a közösségi médiában: egy szegedi albérletes Facebook-csoportban megjelent egy – azóta már eltávolított – bejegyzés, melyben egy nő arra panaszkodott, hogy egy helyi albérletben több millió forintos kárt tettek az egykori bérlők.
A posztoló fotókat is mellékelt a látványos rombolásról: az ingatlanban a két hölgy – akik közül az egyik ráadásul titokban tartózkodott ott – aquincumi állapotokat teremtett, ráadásul több értéktárgyat el is tulajdonítottak. Emellett a kiköltözést megelőzően hónapokig nem fizettek, így több milliós kárt okoztak.

Kapcsolódó cikk

Az esettel több fórumon is foglalkoztak a magyar internetezők, akikhez eljutott a feljelentést bizonyító dokumentum is.

A bejegyzésből az is kiderült, hogy az ingatlan egyik lakosa K. Mercédesz volt, aki már többször is feltűnt a magyar sajtóban, hol az X-Faktorban nyújtott emlékezetes szerepléséért, hol azért, mert azzal fenyegetőzött online élő adásban, hogy rakétákkal támadja meg a Parlamentet.

Kapcsolódó cikk

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

molnar aniko vagyona

“Krumplit és almát tároltunk itt” – A pincében él az OnlyFanson havi 5 milliót kereső Molnár Anikó

Az egykori Nagy Ő, Molnár Anikó már rövid idő alatt is hihetetlen sikereket ért el az OnlyFansen, és azt is elárulta korábban, hogy körülbelül havi 5 milliót keres a testével. Ez az összeg azóta már növekedhetett, ugyanis nemrégiben házfelújítást is tartott az édesanyja otthonában a bombázó. Most abban a házban laknak ketten, ahol Anikó felnőtt, de elválasztották a tereket.

lekai kiss ramona az ev musorvezetoje

Lékai-Kiss Ramóna lett az év műsorvezetője – Ördög Nóra így reagált:

Ördög Nóra és Lékai-Kiss Ramóna, a TV2 két ismert arca, évek óta meghatározó szereplői a magyar televíziózásnak. Szinte minden műsorban feltűnnek, akár mint műsorvezetők, akár zsűritagként. Az idei GLAMOUR Women of the Year gálán ismét összecsaptak, ezúttal az “Év műsorvezetője” díjért, amelyet végül Ramóna nyert meg.