Xichen Yang állítólag azt mondta a munkahelyén, hogy nem tud bemenni, mert túlságosan el van foglalva felesége vérének felmosásával, miután elvágta a torkát.

Xichen Yangot letartóztatták, miután valaki felhívta a rendőrséget, hogy Yang bevallotta, meggyilkolta a feleségét, miután az állítólag elégette az útlevelét, írja a DailyStar.

A Floridában élő férfi elvileg azt mondta a főnökének, hogy halálra késelte feleségét, betette a kedvenc számát, és fogta a kezét az utolsó pillanataiban, miközben a nő meghalt a fürdőszobában. 

A feleség a helyszínen meghalt, a rendőrök vágást találtak a nyakán, és a gyomrában is vér volt. Yangot még aznap letartóztatták, miután a rendőrség két rózsaszín gumikesztyűt és egy üveg fertőtlenítőszert fedezett fel a folyosón. Beismerte a rendőröknek a tettét. 

Helyi jelentések szerint a párnak problémás házassága volt, és a zsaruk korábban januárban családon belüli erőszak miatt letartóztatták Yangot. Előre megfontolt gyilkossággal és tárgyi bizonyítékok manipulálásával vádolják. Letartóztatás nélkül tartják fogva, és augusztusra van kiírva a vádemelés.

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet