Zalatnay Sarolta nemrég megmutatta, hogy egy nagyobb házba költözött. Most tisztázta, hogy valójában ez nem azért történt, mert olyan jól menne a szekér, hanem pont ellenkezőleg.

Zalatnay Sarolta részletesen mesélt arról, hogy mi volt az oka annak, hogy egy nagyobb házba kellett költöznie. Az énekesnő Tárnokon maradt, és korábban a kameráknak is megmutatta új otthonát, írjaBlikk.

A rokonsággal és a család többi tagjával idejöttünk. Itt van egy nagyobb hely, igaz, hogy többen is vagyunk. Nagyon örülök, hogy helyben maradtam

– jegyezte meg akkor. “Örömmel mondanám, hogy ebben a történetben minden csupa tűzijáték és boldogság, de ez a legkevésbé sem így van. Nem szakadt rám a bank, sőt… Sajnos, a történet nagyon is tipikus” – magyarázta az énekesnő most.

Duplázódó, triplázódó, majd megnégyszereződő törlesztőrészletek után egyszerűen képtelenek voltunk előteremteni a befizetendő havi összegeket. Végül a bank vitte is a házat, ahol tizenhat éven át élünk a lányommal

– vallotta be Cini, majd hozzátette, hogy ha nem lett volna koronavírus, már két évvel ezelőtt ki kellett volna költözniük, és akkor nem tudtak volna Tárnokon maradni. A mostani ház ugyanis egy barátjáé, aki tavasszal költözött ideiglenesen Németországba, és felajánlotta nekik, hogy ha kifizetik a rezsiköltséget, akkor amíg vissza nem tér két év múlva, addig lakhatnak a házukban.

Tulajdonképpen annyi történt, hogy egy kedves barátom jóvoltából kicsit levegőhöz jutottam, de már most azzal telnek a napjaim, hogy agyalok, hiszen két év múlva ismét költöznöm kell

– magyarázta, majd hozzátette, hogy szeretne Tárnokon maradni, ha ez megoldható, de egyelőre nem tudja, mi lesz a megoldás.

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

dudas miki edesapja temetes

Titokban eltemették Dudás Miki édesapját – kép

Dudás Miki édesapját, Dudás Istvánt tavaly augusztus végén bokszolók verték félholtra. A férfi az esetet követően hónapokig kómában feküdt, de hiába küzdöttek az életéért. Családja úgy döntött, hogy teljes titokban helyezik végső nyugalomra.

radics gigi betegsege nagy duett 2025

Egy éve titkolja súlyos betegségét Radics Gigi

Az énekesnő a Titkok Ramónával című műsorban tett megdöbbentő bejelentést, hiszen most beszélt először súlyos betegségéről, amit már egy éve titkol a nyilvánosság elől. Radics Gigi azt is elárulta, már a műtéten is túl van, de nagyon megviselte őt ez az időszak.