Sydney van den Bosch élő adásban jelentette be, hogy gyermeket vár
A 29 éves modell a TV2 A Nagy Duett című műsorában jelentette be vasárnap késő este, hogy gyermeket vár.
Zalatnay Saroltával Gelencsér Tímea készített interjút a Sztárban Sztár leszek!-ben adott fellépése előtt, amiben gratulált a 74 éves énekesnőnek, amiért jelölték a Kossuth-díjra, amit Cini meg is erősített, írja a 168.
Az én generációmban gyakorlatilag az összes kollégám már megkapta. Én nem vagyok irigy rájuk, szóval nem erről van szó, hanem azt hiszem, hogy én is letettem annyit a magyar zenéért az életemben 16 éves koromtól, hogy ezt megkaphatom
– magyarázta az énekesnő.
Büszke vagyok, örülök, boldog vagyok, és ameddig a Jóisten adja, hogy van a hangom és énekelhetek, addig minden oké, mert fontos tudni, hogy mindig és mindenhol élőben énekelek
– tette hozzá. Ezután fellépett a műsorban, és nehezen tagadható, hogy a fiatalkori hangjára tátogva adott elő, amit több kommentelő is nehezményezett.
Kapcsolódó cikk
Cini ajándékkal készült Kovács Kati születésnapi koncertjére, de hiába.
A 29 éves modell a TV2 A Nagy Duett című műsorában jelentette be vasárnap késő este, hogy gyermeket vár.
A csatorna már be is jelentette a műsorváltozást, és kiderült, mi kerül A 100 milliós játszma helyére.
Vasárnap este egy pillanatra megfagyott a levegő a TV2 stúdiójában, amikor is Pető Brúnó és Szabó Zsófi felváltva osztották egymást.
A választás remek volt, hiszen a roma mulatozás nemcsak fergeteges hangulatot teremtett a stúdióban, de Aurelióhoz is kiválóan illett
Hatalmas tömeg alakult ki Ferenc pápa sírjánál.
Horváth Gréta próbára tette már magát az Ázsia Expresszben és a Farm VIP-ben is, most pedig újabb nagy kalandra indult, ezúttal egyenesen Marokkóba. Az influenszer egy több mint négyezer méter magas csúcs megmászására készül.
Nagy esélyesei voltak ők a versenynek.
Nehéz körülmények között élt.
Elképesztő videót rögzített egy biztonsági kamera a floridai Ave Mariában.
A katolikus egyházfő kora és halálának időpontja pont azt a számot adja ki, ami klubkártyájának száma volt kedvenc focicsapatánál.
A szavazatok 47 százalékát zsebelték be. Visszatér A Nagy Duett egyik kieső párosa a műsorba.
És annyira csodásan néz ki benne!
Másfél évvel ezelőtt történt az eset.
Félelmetes pillanatokat rögzített Aurelio, akinek autója az M6-os autópályán kapott lángra.
Látványos fogyásáról mesélt Marsi Anikó és arról, hogy korábban mennyire kövérnek érezte magát.
Keleti Andrea március végén egy rejtélyes vírusfertőzés miatt került kórházba, miután a napokig tartó magas láz és a kimerültség teljesen ledöntötte a lábáról.
Ezt gondolja duettpartneréről.
Az ismert műsorvezető az elmúlt hónapokban gyakran betegségéről ír, több előadását lemondta. Szily Nóra állapota aggodalommal tölti el a közönségét.
A közösségi oldalán mutatta meg az öltözetet.
Úgy tűnik, újabb fordulatot vett Opitz Barbi élete.
Nem mindennapi titkot árult el Pataki Ádámmal való megismerkedésével kapcsolatban Liptai Claudia.
“Láttam az óráját, és azt mondtam, ez nem én vagyok, ez nem az én partim.”
Nem kis kihívást jelentett a Hunyadi János életét bemutató tízrészes televíziós sorozat színészeinek, hogy nem egyszer a kamerák előtt kellett levetkőzniük.
Jó hosszú pápaságot jósol neki.
Kiderült, mikor kezdődhet a konklávé, amelyen megválasztják az új pápát.
Elképesztően nehéz időszakon vannak túl.
A rendőrök segítettek megoldani a kényes szituációt.
Ördög Nórát sokkolta a hőlégballonos tragédia: csak egy hajszálon múlt, hogy nem volt ott a családjával.
Kikapcsolódtak a hétvégén.
Kádár L. Gellért megszabadult a hosszú tincsektől, így fest rövidebb hajával.