Zalatnay Sarolta életéből film készülhet, amiből a rossz időszakokat sem tervezi kihagyni.

Zalatnay Sarolta újra nyilatkozott az önéletrajzi filmjéről, miután azt említette, annak örülne, ha Tóth Andi alakítaná őt, írja168.

Az őszinteség pedig bizony fájdalmas, hiszen azt jelenti, hogy nekem keményen szembe kell néznem önmagammal, vagyis nem kenhetek el semmit, és nem ringathatom magam abban a »boldog« és téves tudatban, hogy én mindent jól csináltam

– magyarázta, majd hozzátette, hogy “ahogy minden embernek, nekem is voltak jó és rossz döntéseim az életem során. Ha a rosszakat vesszük alapul, akkor talán a legrosszabb mindenkinek azonnal eszébe is jut”.

Ezt a terhet életem végéig cipelnem kell és ezt a készülő filmből sem lehet majd kihagyni. Tudom, hogy sebek tépődnek majd fel, de ez az én életem és minden egyes mozzanatát vállalom

– jelentette ki, utalva arra, hogy 2004-ben három év börtönre ítélték, amiből kettőt le is ült.

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

molnar aniko vagyona

“Krumplit és almát tároltunk itt” – A pincében él az OnlyFanson havi 5 milliót kereső Molnár Anikó

Az egykori Nagy Ő, Molnár Anikó már rövid idő alatt is hihetetlen sikereket ért el az OnlyFansen, és azt is elárulta korábban, hogy körülbelül havi 5 milliót keres a testével. Ez az összeg azóta már növekedhetett, ugyanis nemrégiben házfelújítást is tartott az édesanyja otthonában a bombázó. Most abban a házban laknak ketten, ahol Anikó felnőtt, de elválasztották a tereket.

lekai kiss ramona az ev musorvezetoje

Lékai-Kiss Ramóna lett az év műsorvezetője – Ördög Nóra így reagált:

Ördög Nóra és Lékai-Kiss Ramóna, a TV2 két ismert arca, évek óta meghatározó szereplői a magyar televíziózásnak. Szinte minden műsorban feltűnnek, akár mint műsorvezetők, akár zsűritagként. Az idei GLAMOUR Women of the Year gálán ismét összecsaptak, ezúttal az “Év műsorvezetője” díjért, amelyet végül Ramóna nyert meg.