Nagy Ervin alakítja Zámbó Jimmy-t az énekes életéről szóló sorozatban. A színész beleásta magát a karakter lehetséges motivációiba, és elárulta, mire jutott.

Nagy ErvinBlikknek adott interjúban árulta el, hogy úgy érzi, inkább hátrány egy olyan megkerelühetetlen figurát alakítani, akiről számos felvétel maradt fenn, ugyanis mindenki azokhoz fogja hasonlítani alakítását és mindenkinek magasak lesznek az elvárásai is. 

Zámbó Jimmy életéről szóló sorozatban a pályája elején járó énekest Olasz Renátó játssza, őt váltja majd Nagy Ervin, aki elmondása alapján felkészülésként próbálta minél jobban megismerni és megérteni Zámbó személyiségét és motivációit. 

Próbáltam megkeresni, hogy mi lehetett az, amit a zűrös életvitelével kompenzálni akart. Nagyon banális és emberi megfejtésre jutottam, valamiféle kielégíthetetlen szeretetéhségre és az elismerés örökös hajszolására

– magyarázta a színész, majd hozzátette, “szerintem nagyon meg akart felelni az édesanyjának. Pontosan tudjuk, felnőtt emberként is milyen bonyolult az apánkkal-anyánkkal való viszony, és mennyire meghatározó az, hogy ki mennyi szeretetet kap gyerekkorában a családjától. Én – hála Istennek – rengeteget kaptam a szüleimtől, de azt hiszem, ő nem eleget”. Úgy gondolja, a zenész szélsőséges megnyilvánulásai is ide vezethetők vissza.

Ez persze, nem jelent felmentést, de talán könnyebb őt érteni, ha látjuk a háttérben meghúzódó lelki okokat. Mintha lett volna egy hátizsákja, amiben gyűjtötte a szeretetet, de, amikor belenézett, mindig úgy látta, hogy csak félig van tele.

A színész elárulta, rengeteg energiát fektetett a karakterbe, ugyanis úgy gondolja, nagy kockázat egy ilyen szerep elvállalása, hiszen mindenkinek meg lesz róla a véleménye, de azt is érzi, hogy “ha sikerül hitelesen megformálni, komoly szakmai teljesítményt is jelenthet ez az alakítás”.

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet