Lemérgezett brand és roncsstruktúra
A kormánypárt jelenlegi szerkezeti állapotát vizsgálva az elemző arculati és működési szempontból is súlyos diagnózist állított fel. Úgy látja, hogy a szervezet jelenlegi formájában már képtelen a belső megújulásra, és a választói környezet átalakulása közvetlenül fenyegeti a fennmaradását.
Értékelése szerint a párt politikai mozgástere végzetesen beszűkült, mivel a potenciális koalíciós partnerek teljes elzárkózást mutatnak. Zárug Péter Farkas megfogalmazása szerint „a Fidesz olyan roncsstruktúra és annyira lemérgezett brand, hogy nem látom, hogyan tudna belőle valami új kinőni.”
Ezt azzal magyarázta, hogy a kormánypárt magja ugyan megmaradhat, de a politikai elszigetelődés miatt elveszítette építkező képességét. A megújulás lehetőségét így már nem a párton belüli folyamatokban, hanem kizárólag a külső választói akarat alakulásában látja. A kötcsei beszéd következtetései alapján a politológus egy éles hasonlattal mutatta be, milyen csapdába került a miniszterelnök politikai mozgástere.



