Követem Events Zenei kavalkád a köztereken

Zenei kavalkád a köztereken

Promóció

Ismét az örömzene hangjai szövik keresztbe-kasul Veszprém utcáit, tereit, udvarait: július 20-án indul a várostól már elválaszthatatlan OTP Bank Utcazene Fesztivál hazai és külföldi zenészek tucatjaival a különböző színpadokon. 

Promóció

Július 20. és 23. között ismét színes zenei kavalkád várható Veszprém utcáin, hiszen több színpad és még több járdaszegély, padka ad otthont az OTP Bank Veszprémi Utcazene Fesztivál előadóinak. A belváros ezekben a napokban igazi fesztiválhelyszínné alakul, kora délutántól egészen késő estig hallgathatjuk a legkülönfélébb zenei stílusokat és izgalmas produkciókat.

A négy napon át több mint tíz helyszínen majd’ kétszáz koncert szórakoztatja a nagyérdeműt, de az önfeledt koncertélmények húsz kiválasztott zenész és előadó számára komoly megmérettetéssé is válnak, hisz a négy nap alatt dől el, ki vagy kik nyerik az egy millió forint összértékű fődíjat, amit a szakma és a közönség külön-külön ítél oda a versengő fellépőknek.

A közönségnek tehát idén ismét fontos szerepe van, hisz az OTP Bank által felajánlott díj felét, 500 000 forintot az ő tetszésnyilvánításuk alapján ítélik oda a legnépszerűbb előadónak.

Az OTP Bank Facebook oldalán kiírt közönségszavazásban a legtöbb szavazatot elnyerő produkció részesül a közönségdíjban. Érdemes voksolni, mert naponta, az első 200 érvényes szavazatot leadó  az Óváros téren felállított Óriáskerékre szóló belépőt nyer. A fesztivál közönsége mellett szakmai zsűri is értékeli az előadókat, és   szintén 500.000 forint összegű díjjal jutalmazza az általa kiválasztott utcazenészt vagy csapatot.

És milyen fellépőkre lehet számítani?

STEVE’N’SEAGULLS (FIN), Lóci Játszik, Egy Másik Zenekar, ANASTASIA (FR), RIDERS CONNECTION (D)

… És még sokan mások.

Figyelem: egy zenekar többször is fellép más napokon, ahogy az lenni szokott!

Részletes információ: ITT

Időpont: Július 20-23.

Helyszín: Veszprém

Jegyár: Ingyenes

Promóció

legnépszerűbbek

A legszürreálisabb ötletek, hogyan védheted meg magad a koronavírus ellen

A kínai emberek saját kezükbe vették a sorsukat, maguknak gyártanak védőmaszkokat!

A pillanat, amikor az álmodozó turistát elgázolja a valóság

Nem véletlen, hogy egyes helyeken már turistaadót szednek.

Színésznők, akik nem szégyellik terhes alakjukat és döngő lépteiket

Bátran pózolnak fürdőruhában, domború hassal is és döngő léptekkel, ezek a büszke anyukák.
Promóció

a szerk. ajánlása

Tudtad? Kultúránként egészen mást jelent, amit a kezünkkel csinálunk

Ami egyik helyen a kedvesség jele, az máshol durvaságnak számít.

A nosztalgiavonat átrobogott a vásznakon – Ezek voltak 2019 legjobb külföldi filmjei a ContextUs szerint

Volt egyszer egy 2019-es év, amelyben korunk legnagyobb mesterei és feltörekvő tehetségei egyaránt megmutatták, hogyan is kell filmet készíteni.

Ezek minden idők legdrágábban elkelt festményei

Cikkünkben górcső alá vesszük a valaha legdrágábban elkelt tíz festményt, és arról is esik pár szó, miért kerülnek bizonyos festmények többe, mint mások.
Promóció

ez is érdekeltéged
<3