Téged meddig szórakoztatna, ha a párod éjjelente zagyvaságokat beszélne álmában?

Lakva ismerszik meg a másik

Az összeköltözés az egyik legfontosabb lépés egy párkapcsolat történetében. A közös fedél alatt még több időt tölthetnek együtt a párok és kénytelenek még jobban megismerni egymást. Ekkor fény derülhet olyan bizarr titkokra és furcsa szokásokra is, amelyeket néhány alkalom után már kevésbé tartunk viccesnek vagy egyenesen idegesítőnek élhet meg a másik fél.

Ilyen történeteket gyűjtöttek össze az érintett felhasználók a Redditen, a Bored Panda pedig kiválogatta a legszórakoztatóbb sztorikat.

Az alvaülő

Osszekoltozes Utani Sztori 1

„A feleségem néha éjjelente felül az ágyban, de nem ébred fel, hanem alszik tovább. Az első alkalmak után azt gondoltam, hogy majd kimegy a mosdóba vagy vizet inni, de nem mozdult, csak ült. Amikor szóltam hozzá, nem válaszolt. Akkor jöttem rá, hogy nincs is ébren, ami rettenetesen ijesztő volt. Mostanra már megszoktam, ilyenkor megsimogatom a hátát, és annyit mondok neki, hogy feküdj le, aludni kell. És erre tényleg vissza is fekszik.”

A hűtővak

Osszekoltozes Utani Sztori 2

„A férjem képtelen bármit is megtalálni. Akkor sem, ha szemmagasságban, jól láthatóan ott hever előtte a hűtőben. A karácsonyi ajándékait is úgy dugom el előle, hogy a hálószobai székre rakom minden takarás nélkül – ez az én szupertitkos rejtekhelyem.”

Akit lelőni sem lehet

Osszekoltozes Utani Sztori 3

„A férjemen nincs kikapcsológomb. Ha nem figyelek rá, akkor is csak mondja a magáét. Teljes értékű elbeszélgetéseket folytat önmagával a fürdőszobában. Leállítja a YouTube-videókat, hogy közbeszóljon. Csak akkor marad veszteg, ha alszik, de akkor meg horkol! De így szeretem, üres is lenne a ház az állandó motyogása nélkül.”

Az álmában beszélő

Osszekoltozes Utani Sztori 4

„A párom álmában beszél. De nem olyasmit, hogy elfelejtettem tejet venni, hanem „Ti űrbirkák, hová tettétek azokat a nyavalyás bageleket?! Most azonnal kerítsétek elő!”

Aki rosszul eszi a kekszet

Osszekoltozes Utani Sztori 5

„Úgy eszi az Oreo kekszet, hogy a bögre tejbe beledobja, majd a kanállal kihalássza és  leeszegeti. Hát minek vannak az ujjaink, ha nem azért, hogy Oreo kekszet mártogathassunk?! Egyszer, amikor a szüleinél jártunk, és így ette az Oreót, elkezdtem emiatt cikizni. Aztán körülnéztem, és azt láttam, hogy apósom, anyósom és a három testvére is mind ugyanígy, kanállal eszik. Hát, ízlések és pofonok.”

A félzoknis

Osszekoltozes Utani Sztori 6

„A feleségem otthon fél pár zokniban szaladgál.”

A nekivetkőzős

Osszekoltozes Utani Sztori 7

„A férjem mindig leveszi a pólóját, ha nagyvécézni megy.”

A nő, aki sosem ürít

Osszekoltozes Utani Sztori 8

„Az én feleségem minden látszat szerint nem szokott kakilni. 15 éve vagyunk együtt, és még sosem hallottam olyan hangokat, amikor a mosdóban van. Nagyon fura. Lehet, hogy egy földönkívülivel élek együtt?!”

A százlábú

Osszekoltozes Utani Sztori 9

„Az egész lakást a feleségem cipői uralják. A nappaliban, az előszobában, a fürdőszobában, a kisfürdőben, az étkezőasztal alatt, a dohányzóasztal alatt, a dohányzóasztal mellett, a kocsijának a csomagtartójában, az én kocsim csomagtartójában. Cipők az ágy mellett, cipők az ágy alatt, cipők az ágyon. Cipők mindenütt.”

A perecelő

Osszekoltozes Utani Sztori 10

„A férjem képes elaludni a leglehetetlenebb és legkicsavartabb pózokban is. Ha késő éjjelig videójátékozik vagy tévézik a kanapén, amikor én már lefeküdtem aludni, ott alszik el. De nem ám simán vízszintesben vagy a támlára hátravetett fejjel! Emberszabású pereccé hajtogatja össze magát, és úgy alszik. Aztán másnap csodálkozik, hogy miért sajog folyton a háta és a nyaka.”

Gondoltad volna, hogy David és Victoria Beckham tavaly már a 21. házassági évfordulójukat ünnepelték – vajon ők milyen furcsaságokat mesélhetnének egymásról?

Kapcsolódó cikk

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

hollandia-eutanazia-gyermek-sophie-hermans-2026

Eutanázia Hollandiában: „Súlyos, gyógyíthatatlan állapotban volt!” – Először segítettek halálba egy 12 évesnél fiatalabb gyermeket

Gyermekeutanázia Hollandiában egy olyan visszafordíthatatlan orvosi lépést jelentett 2025 végén, amely alapjaiban rázta meg a társadalom etikai és jogi határait az évtizedek óta tartó viták után. Vajon milyen mély, eltitkolt szenvedés vezethetett oda, hogy a történelem során először alkalmazzák a legszigorúbb életvégi protokollt egy 12 évesnél fiatalabb betegen?

katasztrofavedelem-budapesti-vihar-viharok-tuzoltok-2026

„Három autóra zuhant!” – Elképesztő videón a fővárosban pusztító vasárnapi ítéletidő

A Katasztrófavédelem, a budapesti vihar és a tűzoltók azonnali beavatkozása áll a hétvégi eseményekről szóló hivatalos jelentések középpontjában. A vasárnap délután Budapestet elérő viharos időjárás jelentős károkat okozott a főváros több pontján, ezért az egységeknek igen rövid idő alatt rendkívül sok helyszínre kellett kivonulniuk a riasztások nyomán. A hirtelen lecsapó zivatar miatt a segélyhívó központok folyamatosan fogadták a lakossági bejelentéseket.

idojárás-előrejelzés-ma-2026-felhőszakadás-eső

„Vége a nyugalomnak!” – Országos riadót rendeltek el az érkező égi háború miatt – Időjárás-előrejelzés ma

A vihar, a HungaroMet előrejelzése és a felhőszakadás tartja lázban az országot a hét utolsó napján. Vasárnap délutántól ugyanis több hullámban érkező, helyenként heves zivatarok csapnak le a hazai tájakra, miközben a hőség napközben még a 31 és 37 fok közötti tartományban tetőzik. A megérkező csapadék minden megyében elsőfokú riasztást vont maga után.

e-roller-ittas-vezetes-1-8-millio-buntetes-jogsi-bevonas-2026

„1,8 milliós büntetés egyetlen esésért a rendőr előtt!” – Brutális árat fizetett az ittas e-rolleres

Sok gyanútlan e-rollerest éri hatalmas meglepetésként, amikor kiderül, hogy egy ittas rajtakapás esetén a rendőrség egyáltalán nem egy ártalmatlan biciklistaként, hanem egy felelőtlen autóvezetőként kezeli őket az eljárás során. Egy friss és megdöbbentő eset tökéletesen rávilágít arra a súlyos joghézagra, hogy miközben a KRESZ papíron még mindig nem ismeri az egyre népszerűbb elektromos rollereket, a hatóságok a fokozódó társadalmi felháborodás nyomására már kíméletlen szigorral, milliós bírságokkal sújtanak le a balesetet okozókra.

m1-autopalya-baleset-toltestava-kamion-kisbusz-tragedia-2026

Nyolc emberi életet követelt a hajnali pokol az M1-es autópályán: elalvó sofőrök rohanhattak a halálba

Felfoghatatlan tragédia rázta meg az országot péntek hajnalban, miután két egymást követő tömegszerencsétlenségben nyolc ember vesztette életét az M1-es autópályán. A hatóságok elsődleges vizsgálatai szerint a végzetes ütközéseket a volán mögötti elalvás okozhatta, ám a háttérben meghúzódó koncessziós tényezők egy sokkal komolyabb állami vizsgálat elindítását vetítik előre.

christian-eriksen-osszeeses-ujraelesztes-kardiologia-sportpszichologia-2026

Dráma élő adásban: Itt a videó, amikor Christian Eriksen összeesett – kiderült az oka, kísért a 2021-es tragédia, azonnal kórházba szállították a dán klasszist

Pontosan 5 évvel a futballtörténelem egyik legdrámaibb pillanata után a sportvilág már nem csupán egy csodával határos túlélésként tekint a 2021-es Európa-bajnokságon történtekre. A pályán összeeső dán klasszis sokkoló esete egy teljesen új korszakot nyitott a prevenciós sportkardiológiában, a hordható okostechnológiák alkalmazásában és a sportpszichológiában egyaránt.

kammerer-zoltan-god-akkumulatorgyar-zajszennyezes-samsung-2026

Kiszivárgott a botrányos hangfelvétel, már a fideszes gödi polgármester szerint is van baj az akkugyárral: „Még a halottak is felébrednek”

Fordulat állt be a gödi akkumulátorgyár körül kialakult pattanásig feszült helyzetben, miután a kormánypárti támogatással megválasztott polgármester is hivatalosan elismerte a gigaberuházás okozta elviselhetetlen környezeti terhelést. A településvezető a legfelsőbb szintekhez fordult beavatkozásért, miközben a helyiek szerint az éjszakai zajszennyezés már a fizikai elviselhetőség határait súrolja a lakott területeken.

eltex-kft-salgotarjan-akkumulator-hulladek-salgo-patak-szennyezes

„Azt állították, üres a telep, de…” – Kiszivárgott képek buktatták le az Éltex Kft. salgótarjáni akkumulátortárolóját

Súlyos környezetvédelmi és hatósági ügy borzolja a kedélyeket Salgótarjánban, miután a nyilvánosságra került fényképek tanúsága szerint akkumulátor-hulladékot tárolnak az Éltex Kft. helyi telephelyén. Bkar a vállalat vezetése korábban határozottan tagadta, hogy hulladékkezelési tevékenységet végeznének a területen, a csomagolásokon jól látható feliratok ellentmondanak a hivatalos közleményeiknek.

idojaras-elorejelzes-ma-hidegfront-nagy-eso-zivatar-magyarország-junius

„Ekkor jön csak igazán a java…” – Meteorológusok figyelmeztetnek: brutális fordulatot vesz az időjárás! Mutatjuk, mikor mossa el az eső az országot

Megérkezett az ország fölé a jelentős csapadékot hozó hidegfront, amely hétfőn már országszerte záporokat és zivatarokat okozott. Bár a hét elején elsősorban elszórt viharokra kell számítani, a meteorológusok arra figyelmeztetnek, hogy a java még hátravan, és szerdán országosan is kiadós esőzések várhatók.