Nyitott történet nyitott karakterekkel – mint az élet

14589813 1390627767632481 3692339934357170737 o

Az alkotók másképp válnak felnőtté, mint az egyszerű halandók, állapítom meg az előadás után. Mintha az egész élet kavarogna az alkotás körül, és kavarog is: belőlük jön, és kitartóan próbálják eltávolítani maguktól. Akkor válsz felnőtté, amikor el tudod mondani a szüleidről azt, amit eddig miattuk nem lehetett, állapítja meg a Zeitgeist három alkotója közös erővel.  […]

Nádas Péter: „Az élet megcsúfolása”

A Margó Irodalmi Fesztivál ez évben a 8. alkalommal kerül megrendezésre a Teslában, különlegessége, hogy idén az egyébként is sokszínű programsorozat könyvvásárral is kiegészült. A nyitónap egyik (vagy alighanem) legfontosabb eseménye Nádas Péter és Forgách András – a már harmincadik „születésnapját” ünneplő

Családi vállalkozásból is lehet sikeres magyar filmet készíteni

ernellaek e1486151645930

Hajdu Szabolcs előző filmje, a Délibáb finoman fogalmazva sem aratott nagy sikert. Sőt, a Filmalappal a tetejébe össze is veszett. Ugyan kijutott a torontói filmfesztiválra, de egyik kör sem volt biztató. Több mint másfél év után viszont új filmbe kezdett, ami az imént említett művével egészen szemben áll, ha a sikereket vesszük górcső alá. Az Ernelláék Farkaséknál című […]