A Margó Irodalmi Fesztivál ez évben a 8. alkalommal kerül megrendezésre a Teslában, különlegessége, hogy idén az egyébként is sokszínű programsorozat könyvvásárral is kiegészült. A nyitónap egyik (vagy alighanem) legfontosabb eseménye Nádas Péter és Forgách András – a már harmincadik „születésnapját” ünneplő – Emlékiratok könyvéről folytatott beszélgetése volt. Ehhez mérten telt ház fogadta az este résztvevőit.

Hirdetés

Forgách felhozta az alkalom kapcsán azt a különleges párhuzamot, hogy Nádas éppen 30 éves volt, amikor az Emlékiratok… megírásába kezdett. Épp Heiligendammban tartózkodott ekkor – Forgách szellemesen hozzátette, hogy Nádas így „csinált belőle rögtön egy regényhelyszínt” is. Nádas az akkori Német Demokratikus Köztársasághoz tartozó tengerparti településhez kapcsolódó élményeiről számolt be, ami elmondása szerint inspiratív időszak volt számára. Mindezek ellenére – mint megtudhatta a közönség – súlyos depresszióban szenvedett, amely szoros összefüggésben állt az 1968-as „Nagy depresszióval”, a korszak és főleg a szovjet birodalom politikai berendezkedésének „kimerevedésével”.

A diktatúra arra kényszeríti az embert, hogy minden dinamikusról mondjon le – a gondolkodásról, a cselekvésről pedig végképp. Nem tudni, melyiket csinálja előbb az ember

– vonta le következtetéseit Nádas.

Nádas Péter és Forgách Gábor/ Fotó: Valuska Gábor / Margó Irodalmi Fesztivál és Könyvvásár

Pszichológiai kezeléseinek feltárása után az Emlékiratok… keletkezési körülményeivel folytatták a beszélgetést. Nádas mesélt gombosszegi otthonáról, lakóházának felújításáról, építőelemeiről; hogy a legjobban talán az zavarta, hogy egy egyenesen álló fala sem volt a felújítás előtt. Ebben a miliőben, a ház felújítatlan nyári konyhájában írta az Emlékiratok nagyobb részét.

Az Emlékiratok könyve bizonyos értelemben egy Thomas Manniáda, illetve egy Proustiáda. A kettő paródiája bizonyos pontokon

– válaszolta Forgách meglátására. Rátapintott ezekre a párhuzamokra, illetve arra is, hogy a hazatérés momentuma valóban megidézi – főképp az előbbi szerzőt, és nem pusztán az Emlékiratok…-ban, hanem a vele egy időben született tanulmányában is. Nádas azt, hogy ezt a bizonyos „Thomas Manniádát” Gombosszegen írhatta meg, a ház nyári konyhájában, hihetetlen élvezetként élte meg, az élet megcsúfolásaként gondolja.

Ezt követően az Emlékiratok… terjedelmére tértek ki: Forgách rákérdezett, Nádas maga számított-e arra, hogy egy ekkora „monstrumot”, a mai kiadásokat tekintve közel 1000 oldalas regényt fog írni. Elmondása szerint a nagy terjedelemmel szemben, ő inkább filigrán regényekben gondolkodott legutóbbi szövegei megírásának korai időszakaiban – a Párhuzamos történetek és a hamarosan megjelenő Világló részletek esetében is. Azt, hogy számára szükséges a nagy terjedelem, mesterével, Mészöly Miklóssal folytatott vitái kapcsán kialakult dacosságának tekinti. Forgách hozzátette, hogy meglátása szerint Nádas mondataira a legillőbb kifejezés a „nagy lélegzetek”, hiszen az Emlékiratok… is bekezdésnyi hosszú mondatokból épül fel.

“Ahhoz, hogy elérjek a regény csúcspontjára, hogy úgymond hiteles legyen, számomra hihetetlen mennyiségű előkészület szükséges” – vallotta be ezzel kapcsolatban a szerző.

Nádas Péter és Forgách Gábor/ Fotó: Valuska Gábor / Margó Irodalmi Fesztivál és Könyvvásár

Az Emlékiratok… igen nagy külföldi sikernek is örvendhet – emlékeztette Forgách a közönséget –, a németországi recepció azóta is egy, a XX. századi európai irodalom szempontjából megkerülhetetlen műként tartja számon. „Ez német regény magyar nyelven” – idézte fel a recepció egy rosszallóbb hangvételét, utalva arra, hogy egyes kritikusai már-már német regényként tekintenek rá. Forgách ehhez csatlakozva hozta szóba, hogy az író akkoriban DAAD-ösztöndíjban is részesült, Nyugat-Berlinben is élt huzamosabb ideig. Nádas a kérdésre, mennyiben hatott berlini tartózkodása az Emlékiratok… megírására, azt válaszolta, hogy nincs közvetlen kapcsolat közöttük, viszont számára meghatározó élményt jelentett a német főváros.

Nemzeti irodalmakat írunk, nemzeti irodalmakban gondolkodunk. Azonban mindezek ellenére a kulturális áthatások rendszere nagyon is jelen van a közösségek életében: Magyarország tradicionálisan is, több szállal kötődik Németországhoz, a német nyelvterülethez, ha még az ember ezt közvetlenül nem is érzékeli 

– érvelt Nádas azzal kapcsolatban, hogy miből táplálkozik ez az élménye.

Az a kérdés is felmerült, hogy az Emlékiratok… hogyan, milyen szempontok szerint illeszkedhet a nádasi életműbe az azóta megjelent szövegei tükrében. Nádas azonban nem foglalkozik szorosan ezzel a kérdéssel. A Párhuzamos történetekre is úgy tekint többek között, mint egy, az Emlékiratok…-ban keletkezett kérdés, probléma megválaszolásának kísérletére: arra, hogy „mi az én”. Mi az, amit az „én” tovább ad a gyermekeinek, milyen tulajdonságok milyen összefüggési rendszere alkotja meg az „ént”.

Ezzel kapcsolatban osztotta meg, hogy nem érdemes egy történetnek „az elejéről és a végéről” beszélni, hiszen szerinte az egyes élettörténeteknek funkcióik vannak, melyekkel például leplezzük magunkat, vagy embertársainkkal, különböző közösségekkel érintkezünk. Felidézte Molnár Gál Péter szavait is, melyek szerint ő maga nem szívesen lenne már szerelmes idős fejjel, mert többször nem szeretné elmesélni senkinek a saját élettörténetét.

Nádas Péter és Forgách Gábor/ Fotó: Valuska Gábor / Margó Irodalmi Fesztivál és Könyvvásár

Nádas szót ejtett az Emlékiratok… fordítástörténetéről is, amely sok szempontból problémát okozott külföldi kiadók szakembereinek. Külön „nádasi” nyelvet kellett kialakítaniuk a regény lefordításához, főleg az idegen, latin eredetű szavak és a nemzeti irodalmi nyelvek összehangolása érdekében.

A beszélgetés során Nádas említette, hogy az anekdotázás tőle „fényévnyi távolságra esik”, azonban humoros hangulatban telt az este rengeteg történettel, meséléssel és tanulsággal.

Nem ünnepelni kell, olvasni

– búcsúztatta Nádas lelkes közönségét, és az este csúcspontjaként a közeljövőben megjelenő Világló részletekből olvasott fel egy igen derűs részletet.

Hirdetés