Jean Asselborn, Luxemburg külügyminisztere úgy gondolja, csak Putyin kiiktatása vethetne véget a háborúnak.

Jean Asselborn egy rádióinterjúban fejtette ki véleményét az orosz-ukrán háborúról. Azt állította, az orosz elnök „fizikai kiiktatása” nélkül nem fog végetérni az invázió, írjaSzeretlek Magyarország.

Ha az orosz nép tisztában lenne azzal, hogy Putyin milyen pusztítást végez, mennyi félelemért és mennyi halálos áldozatért felelős, akkor véleményem szerint a Kreml megbukna. Ezt csak kívánni lehet, és azt is, hogy Putyint megsemmisítsék

– mondta a külügyminiszter, majd hozzátette, nem gondolja, hogy a béketárgyalások eredményesek lesznek. 

A konzervatív Alternatív Demokratikus Reformpárt megkereste luxemburg kormányfőjét, Xavier Bettelt, hogy mit gondol arról, hogy külügyminisztere nyilvánosan halálos erőszakról beszél egy külföldi kormányfőt illetően. Egy hete van a válaszra.

Vlagyimir Putyin február 24-én hajnalban rendelte el az Ukrajna elleni támadást. Az Európai Unió több állama is hadi eszközökkel segíti az ukránokat, Orbán Viktor kijelentette, Magyarországnak nincsen nélkülözhető fegyvere a szomszédos ország számára. A háborúban már kárpátaljai magyar katonák is elestek. Az első orosz-ukrán béketárgyalásról ebben a cikkünkben írtunk korábban. A források szerint az orosz katonáknak fogyóban van az élelme, és a logisztikai problémák következtében lelassult az orosz hadikonvoj előrenyomulása.

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

magyar-peter-parlamenti-vita-takacs-peter-retvari-bence-gyermekvedelem2026

Magyar Péter: Hol van jobb helyen egy család nélkül felnövő gyerek, szexuális bűnözőknél vagy Magyarországon egy egyszülős vagy meleg párnál?

Parázs vitába torkollott a hétfői parlamenti ülésnap, miután Magyar Péter miniszterelnök az azonos neműek örökbefogadása körüli vitában élesen bírálta a KDNP frakcióvezetőjét, miközben egy mobilozó fideszes képviselőt is számonkért. A szóváltás során a kormányfő drámai kérdéseket fogalmazott meg a gyermekvédelem jövőjével kapcsolatban.

szabo-gabor-kirugas-mav-igazgato-vitezy-david-provokator-2026

Ezt senki sem hitte volna: Titkos videó buktatta le Szabó Gábort, a MÁV beszerzési igazgatóját – Vitézy Dávid azonnal kirúgta

Azonnali hatállyal menesztették hétfőn pozíciójából a MÁV Szolgáltató Központ beszerzési igazgatóját, miután kiderült róla, hogy fekete ruhás provokátorként tűnt fel egy tavaszi politikai rendezvényen. A Vitézy Dávid által vezetett Közlekedési és Beruházási Minisztérium döntése értelmében az állami vezetőnek azonnal távoznia kellett a vállalatcsoporttól.

radnai mark hangfelvetel hanzel mark toth-peter-titkos-talalkozok-varga-tamas-mi hazank tisza-part-2026

Kiszivárgott a botrányos hangfelvétel: Így akarta megbuktatni Tóth Pétert a pártok közötti titkos alkukkal Radnai Márk bizalmasa, Hanzel Henrik és a Mi hazánkos Varga Tamás

Súlyos politikai belviszályt sejtető, kiszivárgott hangfelvétel került a nyilvánosság elé, amelyben a Tisza Párt kampánycsapatának tagjai és a Mi Hazánk egyik politikusa egyeztetett a háttérben. A titkos megbeszélés fókuszában Tóth Péter, a Tisza Párt jelenlegi nemzetbiztonsági főtanácsadója állt, akiről terhelő és kompromittáló információkat próbáltak begyűjteni a rivális politikai formáció képviselőjétől.

bede zsoltot elzavartak fidesz tuntetes sulyok tamas vadhajtasok

Hatalmas balhé, még a „sajátjai” sem tűrik Bede Zsoltot: A fideszesek elzavarták a Sulyok Tamás melletti tüntetésről a Vadhajtások vezérét, videón a drámai jelenet

Feszült jelenetek játszódtak le vasárnap délután a Sándor-palota előtti téren, ahol az állami intézményvezetők melletti szimpátiatüntetés szervezői kifejezetten ellenségesen fogadták a demonstráción feltűnő Bede Zsoltot. A szélsőjobboldali Vadhajtások alapítója nem volt hajlandó önként elhagyni a helyszínt, amiből kisebb dulakodás, majd heves szóváltás alakult ki a főszervezővel.

forsthoffer-agnes-vagyonnyilatkozati-rendszer-reform-orszaggyules-2026

Kiszivárgott a terv: Teljesen átírják a politikusok bevallásait, retteghetnek a korruptak, Forsthoffer Ágnes kimondta az igazságot a vagyonnyilatkozat beadása után

A vagyonnyilatkozati rendszer átfogó reformját és azonnali felülvizsgálatát sürgeti az Országgyűlés elnöke egy vasárnap közzétett hivatalos bejegyzésében. A házelnök szerint a transzparencia megteremtése nemcsak a közvélemény információigényének korrekt kielégítése és a közélet tisztasága miatt fontos, hanem az uniós források hazahozatala érdekében teljesítendő előírások miatt is elengedhetetlen.

sulyok-tamas-szimpatiatuntetes-fidesz sandor-palota-tavaszi-szel-2026

„Mérges kishörcsög, hibbant alak” – Elszabadultak az indulatok, kőkeményen nekimentek Magyar Péternek a Sulyok Tamás melletti fideszes tüntetésen

Szokatlan hangulatú szimpátiatüntetést tartottak vasárnap délután a fővárosi Sándor-palota előtti téren a köztársasági elnök és az állami intézményvezetők mellett. A demonstráció résztvevői az ellen tiltakoztak, hogy a miniszterelnök az utóbbi időszakban többször is nyilvánosan lemondásra szólította fel a jelenlegi elnököt és több más magas rangú tisztségviselőt.

forsthoffer-agnes-vagyonnyilatkozat-kozgazdasz-szamvitel-reform-2026

Kitálalt az új házelnök: Forsthoffer Ágnes beadta a vagyonnyilatkozatát, majd döbbenetes titkot vett észre bennük

Hivatalosan is benyújtotta első vagyonnyilatkozatát az Országgyűlés új házelnöke, aki szakmai hátterét alapul véve azonnal kőkemény strukturális kritikát fogalmazott meg a hatályos szabályozással szemben. Forsthoffer Ágnes szerint a jelenlegi rendszer technikai okokból teljesen alkalmatlan a politikusok valós anyagi helyzetének vagy vagyongyarapodásának nyomon követésére.

biro-ferenc-integritas-hatosag-orban-kormany-fenyegetes-tek-hazkutatas-2026

„Menjenek a kurva anyjukba” – Kitálalt az Integritás Hatóság elnöke az Orbán-kormány kőkemény maffiamódszereiről

Drámai és sokkoló részleteket tárt a nyilvánosság elé az Integritás Hatóság elnöke egy friss videóinterjúban az előző kormányzat nyomásgyakorlási és megfélemlítési módszereiről. Biró Ferenc az április 12-i történelmi politikai fordulatot követően, a De! Akcióközösség műsorában beszélt nyíltan a hivatala munkájának szándékos, kormányzati szintű akadályozásáról és a családját ért traumatikus fegyveres akciókról „.

sulyok-tamas-repules-biztonsagi-kockazat-magyar-honvedseg-2026

„Súlyos biztonsági problémák voltak” – Kitálalt a volt Sándor-palotai munkatárs, életveszélyes mulasztásokra derült fény a honvédségi luxusgépeken

Súlyos biztonsági aggályok és informális kérések árnyékolják be az államfői delegáció honvédségi gépekkel történő külföldi utazásait a legújabb fejlemények szerint. A botrányos ügy kirobbanása egy volt kommunikációs igazgató közösségi médiás bejegyzéséhez köthető, amely a repülésbiztonsági protokollok komoly megsértését sugallta a nyilvánosság előtt.

orban-kormany-10-milliardos-e-learning-projekt-fauszt-zoltan-2026

„Tízmilliárd forint ment el a semmire” – Újabb gigantikus csontváz esett ki az Orbán-kormány szekrényéből a bukás után

Újabb súlyos gazdasági csontváz hullott ki a korábbi Orbán-kormány szekrényéből az áprilisi választásokat követően. A felsőoktatás digitalizációjára hivatkozva kötöttek több mint 10 milliárd forintos keretszerződéseket egy olyan állami projektre, amelyre az egyetemek valójában egyáltalán nem tartanak igényt a mindennapi működésük során.

hadhazy-akos-visszavonulas-allatorvos-tisza-part-valasztas-2026

„Tíz körömmel kapaszkodnak a székeikbe” – Megtörte a csendet Hadházy Ákos, kőkeményen üzent Magyar Péteréknek a rendszerváltásról

Egy hosszú és küzdelmes politikai pályafutás lezárásaként tekint vissza az elmúlt tizenhárom évre a korrupcióellenes harc egyik legkitartóbb és legjellegzetesebb hazai alakja. A szekszárdi állatorvosi praxisába frissen visszatért közéleti szereplő a 2026-os választási vereségét követően szokatlan őszinteséggel értékelte a Tisza Párt győzelmével előálló új helyzetet és a saját, egykori rendszerváltó munkásságának történelmi szerepét.

fidesz-kampany-osszeomlas-bukas-valasztas-orban-viktor-orban-balazs-kiszivargott-direkt36-2026

Drámai részletek a színfalak mögül: Így omlott össze a Fidesz-kampány a választások éjszakáján – belsősök szivárogtatták ki, miről volt szó

Feszült hangulatú, zárt körű válságtanácskozáson értékelte az addigi kormánypárt a 2026. április 12-i történelmi választási vereséget. A kiszivárgott belső információk szerint a Fidesz legfelsőbb vezetői és az egyéni képviselőjelöltek között komoly, nyílt konfliktusok alakultak ki a kudarc okainak keresése és a stratégiai hibák elemzése közben „.

magyar-peter-orban-viktor-migracios-paktum-tuntetes-tisza-kormany-2026

Hatalmas botrány a paktum miatt: Orbán Viktor reagált Magyar Péter felszólítására

Kőkemény politikai üzenetváltás alakult ki a közösségi médiában a jelenlegi és a korábbi kormányfő között az európai uniós migrációs paktum kapcsán. A vita a fővárosi tüntetéseket követően lángolt fel, ahol mindkét politikai oldal a saját, szigorú határvédelmi álláspontját igyekezett egyértelművé tenni a nyilvánosság számára a 2026-os év kora nyarán.

szijjarto peter kik kaptak diplomata utlevelet diplomata-utlevel-bevonasa-orban-anita-ner-cegvezetok-mega-logistic-2026

Óriási botrány a külügynél: Milliárdos állami megrendelések mellé járt a diplomata-útlevél – kiszivárogtak az újabb nevek

A Külügyminisztérium közel ezer, korábban indokolatlanul kiadott megkülönböztető okmányt von be a hivatalos bejelentések szerint . A legújabb információk rávilágítanak, hogy nem csupán sportolók és művészek, hanem hatalmas állami megrendeléseket teljesítő, kormányközeli cégek vezetői is részesültek a nemzetközi utazásokat megkönnyítő egyedi kiváltságokban .

tordai-lejko-gabor-meleghazasag-bajororszag-eskuvo-2026

Óriási meglepetés: Melegházasságot kötött a Fidesz tagja, Tordai-Lejkó Gábor – kiszivárogtak a kastélyi esküvő részletei!

A felső-bajorországi Tüßlingi kastélyban hivatalosan is összekötötte életét bajor származású férfi kedvesével Tordai-Lejkó Gábor, aki jelenleg bajorországi magyar főkonzulként dolgozik. A diplomata politikai múltja miatt is különleges az esemény, hiszen mindössze két évvel ezelőtt, 2024-ben még a Fidesz európai parlamenti listáján is szerepelt.

global-intifada-fenyegetes-rheinmetall-zalaegerszeg 4ig-celpont-2026

Óriási a baj: Palesztin radikálisok célkeresztjébe került a magyar fegyvergyár!

Súlyos nemzetközi fenyegetés érte a magyarországi hadiipart és a hazai technológiai szektort, miután egy palesztinpárti szervezet célpontként jelölt meg több hazai létesítményt. A radikális aktivisták egy frissen publikált online térképen az izraeli hadiiparhoz köthető ellátási láncok feltérképezésére hivatkozva listázták a magyarországi vállalatokat.

orban-anita-kulugyminiszterium-szemelycserak-elbocsatasok-2026

„A nyár végéig lezárják az elbocsátásokat” – Kiszivárgott, hogy Orbán Anita mi alapján rúgja ki a külügy dolgozóit

Megkezdődött a közigazgatás átfogó megújítása és a belső minisztériumi átvilágítási folyamat, amelynek keretében radikális személyi változások indultak el a diplomáciai karban. Az intézményi átszervezések célja az elmúlt évek működési problémáinak feltárása, miközben a kabinet ígérete szerint a folyamat során végig betartják a hatályos munkaügyi szabályokat és a tisztességes eljárás követelményeit.

marki-zay-peter-fizetescsokkentes-magyarazkodas-borton-2026

„Valamit nagyon elrontottam” – Óriási a botrány Hódmezővásárhelyen: Nyilvánosan kért bocsánatot Márki-Zay Péter a kijelentései miatt

Személyes kudarcként éli meg Márki-Zay Péter, hogy a legutóbbi, polgármesteri bércsökkentésekről szóló megnyilvánulását a közvélemény jelentős része teljesen félreértelmezte. Hódmezővásárhely polgármestere egy friss bejegyzésben kért elnézést a választóktól, egyértelműsítve, hogy a kritikájával nem a saját anyagi érdekeit kívánta megvédeni az új politikai klímában.

magyar-peter-reakcio-obudai-korrupcios-botrany-letartoztatas-2026

„Milyen érdekes, nem?” – Kiszivárgott Magyar Péter kőkemény reakciója az óbudai korrupciós ügyben

A miniszterelnök egy rövid, ironikus közösségi médiás bejegyzésben reagált arra a futótűzként terjedő hírre, miszerint az ügyészség kezdeményezte több meghatározó fővárosi politikus letartóztatását. A nagyszabású, pártokon átívelő vesztegetési ügy fejleményei rávilágítanak a rendszerváltás előtti évtizedek politikai összefonódásaira és azok hirtelen felgöngyölítésére.