Hónap elején jelentette be visszavonulását az RTL-től Gál Petra – igaz, csak ideiglenesen. A Fókusz 37 éves műsorvezetője ugyanis megkezdte szülési szabadságát: nemsokára világra hozza kislányát, akinek érkezésére már hosszú évek óta várt. A csinos kismama elárulta, régóta szeretett volna édesanya lenni, de csak akkor vált számára egyértelművé a döntés, amikor megismerkedett indiai származású kedvesével.
Bár a szülei teljesen más pályát álmodtak meg neki (azt akarták, hogy jogász legyen), Petra kitartott az elképzelései mellett, és szerkesztő-riporterként találta meg a helyét a képernyőkön. Három éve a szerelem is beköszöntött az életébe, egy sármos indiai férfi személyében. Most pedig egy újabb mérföldkőhöz érkezik az élete: hamarosan megszületik a kislánya, akinek a neveléséről máris konkrét terveik vannak.
„Nem mondom, hogy meglepődtem, amikor kiderült, hogy várandós vagyok, hiszen már 36 éves voltam. Régóta szerettünk volna babát, és meg kellett küzdeni mindenféle dolgokkal.

Kapcsolódó cikk

Ez már az a kor, amikor az orvosok gyakrabban vizsgálják a babát. De most már itt van a kislányunk, és nagyon-nagyon örülünk, bármit megteszünk, hogy egészségesen jöjjön a világra” – fogalmazott Gál Petra a Fókusz riportjában, amelyben megmutatta ország-világnak a férfit is, aki elrabolta a szívét.
A csinos kismama azt is megjegyezte, a szerelme által egy teljesen új kultúrával ismerkedett meg, amely nagy hatással lesz majd a kisbabájuk nevelésére.
„Az öltözködés is más, mint Magyarországon. Ez a bokalánc hangot is ad ki, és kettő van belőle. Ha valamilyen ünnep lesz, ezt már babakorában fel lehet tenni a kicsi bokájára. Az a szerencsés helyzet áll fenn, hogy mi mindkettőnk kultúrájából azokat szedjük ki és azokat használjuk, azokat éljük meg a mindennapokban, amikkel egyet értünk.

Kapcsolódó cikk

Ami már eggyel izgibb ennél is, hogy hány nyelvű lesz a baba. Az apukájával angolul beszélgetünk, de én odáig vagyok a magyar nyelvért is, ami az anyanyelvem. Az apukájának ugyanez a kanadai, hiszen Dél-Indiából, ahonnan ő származik, ez az anyanyelv. Így a kislányunk alapból három nyelvet kap meg” – vázolta fel a tényeket Gál Petra.
A szőke műsorvezető egyébként 2023 nyarán vállalta fel nyilvánosan a kapcsolatát a kisbabája édesapjával. Már akkor bevallotta, fontolgatja a családalapítást a titokzatos férfival, akit mostanáig rejtegetett.
„Bő egy évvel ezelőtt a Balatonnál találkoztam azzal a külföldi férfival, akivel – úgy érzem – le tudnám élni a hátralévő életemet. A párom civil, de támogat a munkámban, és a hektikus időbeosztásomat is elfogadja” – vallotta Gál Petra egy akkori interjúban. És úgy tűnik, az álma valóra válik…

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

dudas miki edesapja temetes

Titokban eltemették Dudás Miki édesapját – kép

Dudás Miki édesapját, Dudás Istvánt tavaly augusztus végén bokszolók verték félholtra. A férfi az esetet követően hónapokig kómában feküdt, de hiába küzdöttek az életéért. Családja úgy döntött, hogy teljes titokban helyezik végső nyugalomra.

radics gigi betegsege nagy duett 2025

Egy éve titkolja súlyos betegségét Radics Gigi

Az énekesnő a Titkok Ramónával című műsorban tett megdöbbentő bejelentést, hiszen most beszélt először súlyos betegségéről, amit már egy éve titkol a nyilvánosság elől. Radics Gigi azt is elárulta, már a műtéten is túl van, de nagyon megviselte őt ez az időszak.