Az egykori valóságshow-szereplő egyedülálló anyaként igyekszik helyt állni. Turi Xénia most elárulta, kire számíthat igazán!
Édesanyának lenni a világ legcsodásabb és egyben legfélelmetesebb dolga, és ezt most Turi Xénia is megtapasztalja. A Love Island című műsor szereplője tavaly ősszel adott életet kislányának, azonban már a terhesség alatt sokszor felröppent a pletyka, hogy a gyermek apjával már nem alkotnak egy párt. Ezt később Turi Xénia bejegyzése is alátámasztotta:
“Magányos és ijesztő egyedül gondoskodni egy csecsemőről, de mindig úgy érzem, mikor egy nehezebb napot zárunk, hogy egymást gyógyítjuk!”
“Míg várandós voltam, nagykanállal ettem a stresszt, amit biztosan ő is érzett, azóta próbálom őt kárpótolni és távol tartani minden rossztól. És a rossz emberektől… Egy biztos, eddig azt hittem, voltam már szerelmes, de mióta Ő van, tudom, hogy még sosem voltam. Mert most vagyok igazán” – írta a korábbi valósáshow-szereplő a huszonnégy óráig látható Instagram-történetében, még tavaly októberben.

A gyermekét egyedül nevelő, szingli valósághsow-szereplő minden nehézség ellenére szerencsésnek mondhatja magát, mert van valaki, aki már évek óta mellette áll, ha esik, ha fúj. Ő nem más, mint egy bizonyos Csilla, aki már 3 éve segít neki a bajban.

− Amíg Csilla takarít, mi kóstolgatunk. Hihetetlen, hogy már itt tartunk. És nagyon szerencsés vagyok, hogy Csilla van nekem már három éve − áradozott Love Island Xénia egy 24 órán át megtekinthető Instagram-sztoriban, amin egy picit a kislányát is megmutatta.
Turi Xenia Szakitas Terhesseg 1

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

Mészáros Lőrincz loupe tarsulat

Hat döbbenetes dologgal jellemezték Mészáros Lőrincet, pusztító erejű videó terjed

Egy új internetes játékban hat egyszerű emoji segítségével jellemezték Mészáros Lőrincet, és az eredmény szinte azonnal vírusszerűen terjedni kezdett. A LOUPE Színházi Társulás színészei, köztük Lengyel Tamás is részt vettek a feladványban, amely a leggazdagabb magyart meglepő pontossággal ábrázolta. A közösségi oldalak azóta sem tudnak leállni a nevetéssel.

berki patrik csalas bango margit mohamed fatime pitti katalin

„Hónapokig hitegetett minket” – Berki Patrik botránya nem csitul: Pitti Katalint és Mohamed Fatimát is becsapta

Nem elég, hogy visszaélt a legendás Bangó Margit nevével, további neves művészeket is becsapott Berki Patrik. A fiatal zenész a Kossuth-díjas énekesnő nevével visszaélve próbált egy másik előadótól pénzt kicsalni. Azt állította, a hölgy csak akkor léphet fel a műsorában, ha 300 ezer forintot fizet azért, hogy a Kossuth-díjas művésszel egy színpadra állhasson. Cikkünk megjelenése után kiderült, hogy Berki nem csak Bangó Margitnak okozott bosszúságot.

czutor zoltan pandora gyoztese

Czutor Zoltáné lett a Pandora – A szelence átka főnyereménye

A péntek esti adással véget ért a Pandora – A szelence átka című műsor, és bár sokan találgatták a győztest, most már biztos: Czutor Zoltán, a Ganxsta Zolee & Papp Szabi fémjelezte új formáció, a Sinatra és a Trógerek frontembere vitte haza a főnyereményt! A műsorban való szereplését egy igazi titok övezte, hiszen Zoli még az édesanyja előtt is titkolta, hogy lett a nyertes.