Az idei BUSH bővelkedett a különleges fellépőkben, ezek közül is az egyik legizgalmasabb René Mühlberger projektzenéje. Az osztrák egyszemélyes banda, a Pressyes frontemberét faggattuk elvágyódásról, ódon masinákról és arról, hogyan szokott a busz után futni.
ContextUs: Üdv Budapesten! Először jársz nálunk?
Igen. Nagyon izgatottak vagyok, hogy itt lehetek!
ContextUs: A BUSH-nak, hasonlóan a többi showcase fesztiválhoz, fő célja a zeneiparon belüli kapcsolatok építése. A feltörekvő és valamely szubkultúrához tartozó együttesek legjobb építkezési alapja egy ilyen esemény. Te miért tartjátok fontosnak, hogy ezeken a szcénának szóló fesztiválokon részt vegyél?
Egyszerűen csak imádok külföldön fellépni. Az eredeti terv ráadásul az volt, hogy otthon, Ausztriában ne is koncertezzünk. De ezt elrontottam, ott is számtalan alkalommal felléptünk (nevet) Szuper, hogy játszottam már Németországban, Svájcban és Franciaországban a projekt első évében. És most pedig, helló, Magyarország!
ContextUs: Egy ilyen eseményen általában a külföldi előadók/zenekarok szemlézik a magyarokat is. Vannak olyanok, akikre felfigyeltél?
Mindig az utolsó pillanatban csekkolom le a többieket, de sosem hagynám ki. Tavaly például a francia Transmusicales fesztiválon bukkantam rá néhány csodálatos bandára.
ContextUs: A showcase fesztiválokon azt adod, mint egy megszokott koncerten, vagy készülsz valamilyen extra dobással a BUSH-ra?
Hát, őszintén szólva, mostanában annyira fáradtak és leterheltek vagyunk az élő fellépéseken játszó többi zenésszel, hogy örülünk, ha lesz néhány óránk átgondolni, egyáltalán milyen dalokat fogunk játszani. De ne aggódjatok, így is nagyon különleges lesz, hiszen ez az első fellépésünk Magyarországon!
BUSH 2019: Az elkényelmesedett közönségnek gyógyír – Interjú a szervezőkkel
Horváth Renátó: Több célcsoportja van egy ilyen rendezvénynek. A koncertlátogató közönség egyszerűen jó bulikat akar látni, lehetőleg minél többet, minél jobbat. Az ő számukra semmiben nem különbözik ez más fesztiváloktól, talán csak annyiban, hogy több az ismeretlen előadó és rövidebbek a koncertek. Egy másik nagy csoport a zeneiparban dolgozó emberek, ők valamilyen formában zenekarokat akarnak venni vagy eladni.
ContextUs: Rajtad kívül még két osztrák előadó képviselteti magát a fesztiválon. A többiekkel – Thorsteinn Einarsson, Mother’s Cake – jó a viszonyod akár zeneileg, akár a magánéletben?
A Mother’s Cake koncertjén jártam nyolc éve. Elég menők! De különböző szcénákban dolgozunk, és személyesen nem volt alkalmunk találkozni. De itt, a BUSH-on biztosan összefutunk majd egy sörre!
ContextUs: A Pressyes sokkal inkább számít az énekes, René Mühlberger projektjének, mint zenekarnak. René a Pressyes dalait hosszasan, egyedül bezárkózva írta, a fellépéseken viszont két zenésszel ad elő. Mi adta ennek az elvonulásnak és kísérletnek az ötletét?
Miután feloszlott a Velojet, a korábbi indie-bandám, elkezdtem felépíteni az otthoni stúdiómat.
Nem tudtam leállni a dalszerzéssel, a legtöbb számomat az aprócska, bécsi szobámban vettem fel. A szomszédok persze imádták a három évig tartó felvételt. (nevet) Nagyon különleges időszak volt, bár nem vetett fel a pénz.
Azóta jobbra fordultak a dolgok, egy nagy stúdiót vezetek és többet producerkedem. Dolgoztam a Cari Carival és Ian Fisherrel múlt évben, valamint a Sohn-nal és a Clueso-val is.
Mother’s Cake: „Fiatalok voltunk és kellett a pénz” – Interjú
ContextUs: Mother ‘s Cake… Ez a név elég érdekes ahhoz, hogy ne kérdezzek az eredetére. ContextUs: Tizenegy évvel ezelőtt alakult meg a zenekarotok. Ez hosszú idő. Azóta is töretlen lelkesedéssel álltok a színpadon? A hármunk egységesen fura elméje aligha tudott kitalálni normálisabbat, azt hiszem. ( nevet) Aki beszél németül és lefordítja, placentát jelent.
ContextUs: Mi a legfőbb inspirációs forrásod?
Beutazni a világot a Volkswagen 66-os buszommal. És amikor nincs lehetőségem elutazni, rengeteg filmet nézek, olykor az is megteszi. De őszintén, semmi nem tudja überelni azt az érzést, amikor egy hónap távollét után hazatérsz. Olyankor nagyon egyszerű megírni egy számot. A dallamok és az ötletek úgy folynak ki belőlem, ahogy egy heves zápor hullik a földre.
ContextUs: A Portugal. The Man régi albumai juthatnak eszünkbe a Pressyes dalairól. Jól érezzük?
Sajnálom, nem ismerem őket. Hallottam már a nevüket, de semmi egyéb. Majd vetek rájuk egy pillantást! (nevet)
ContextUs: Megjelentek rólad olyan kritikák is, amelyek szerint ez a neo psychic-vonal a White Hills és a Tame Impala berobbanása után egy kissé elkésett lehet. Mit gondoltosz erről?
Hát, lehetséges, hogy van benne valami. Nagyjából mindig késésben vagyok. Látnod kellene, ahogy a busz után szoktam futni! (mosolyog)
ContextUs: A 2018-as On the Run című albumod olyan, mint egy végtelen nyár, szabad, forró és játékos. Mi volt pontosan az a hangulat, amit le akartál képezni?
Amikor annak az albumnak a dalait írtam, éppen egy körutat tettem India, Srí Lanka, Thaiföld és Marokkó útvonalon. Forró és napfényes volt az az út, amit hallani is az albumon. Szerintem a legjobb fajta zene azt idézi fel, amit már átéltél.
ContextUs: Az imént említett On the Run album majd’ kétéves. Dolgozol már azóta egy újabbon?
Amióta elkészült a saját stúdióm, azóta nagyjából folyamatosan dolgozom. Mondjuk, nem annyira saját dalokon, de elképesztően izgalmas új dolgokon, új emberekkel kísérletezni. Maga a stúdió vidéken van, és főleg vintage gépekkel és eszközökkel felszerelt. Jelenleg ez a kedvenc búvóhelyem. Ami a Pressyest illeti, van jó pár dal, amik valószínűleg kiadásra kerülnek jövő nyárig.
ContextUs: Az online világot nem kedveled túlságosan, mint említetted, és egy tavalyi interjú alapján kazettára veszed fel a dalokat. Még mindig az analóg rendszereket részesíted előnyben?
Naná, a kazetta mindig képben lesz! Bár általában különböző programok segítségével veszem fel a dalokat, de mindig visszatérek a kazihoz. Többnyire az Otari felvevőmet használom, ami nem mai darab.
Ezenkívül diktafonokat és más szalagos eszközöket használok. Minden masinának különleges a hangzása, és előfordul, hogy az összest végigpróbálom, hogy megtaláljam a legmegfelelőbbet. Elég időigényes ez a folyamat.
Tisztában vagyok vele, hogy a legtöbb zenehallgatót nem annyira érdekli ez a technikai csavar. De nekem alapvető, hogy lúdbőröztető zenét készítsek. Olyat, ami a nosztalgiáról és a régi idők érzéseiről szól.
PRESSYES – On the run
Follow Pressyes on Instagram: https://www.instagram.com/pressyes_music/ Follow Pressyes on Facebook: http://www.facebook.com/pressyesmusic Written / recorded…
ContextUs: A videóklipeid képi anyaga nagy részben az utazásaidat örökíti meg. Kihatással vannak ezen kirándulások a zenére is?
Az utazásnak ellazító és inspirációs hatása is van, ergo minden művésznek ezt kellene csinálni! De hajlamosak vagyunk elfeledkezni róla és túl sokat dolgozni. De köszi az emlékeztetést, azonnal foglalom is a következő utamat! (nevet)
ContextUs: A videóklipek, amelyeket te magad készítesz, gyönyörűek és nagyfokú vizuális érzékenységről tanúskodnak. Foglalkozol a hallhatón kívül képzőművészetekkel is?
Köszi szépen! Egyszerűen csak szeretek olyasmit csinálni, amit előtte még sosem.
A kreativitásom mindig a kísérletezésből ered, és pontosan ez volt a helyzet az On The Run klipjével is.
Vásároltam egy aprócska és olcsó videókamerát, mielőtt nyaralni indultam Krétára. Elkezdtem videózni, és ez az elég menő (és olcsó) klip kerekedett ki belőle.
ContextUs: Több ízben beszéltél a sajtónak a menekülésről, elvágyódásról, amelyek nagyban megjelennek a dalokban is. Hova készülsz legközelebb?
Jelenleg Szicíliáé a szívem. Időnként elmegyek oda, sőt, már vettem is ott egy régi Fiat 500-ast. De mihelyt hideg lesz (15 fok alatt), megpróbálok elutazni Ázsiába. Nagyon más az a kontinens, rendkívül inspiráló.
(Az interjú a Budapest Showcase Hub kezdete előtt készült.)
CV
A PRESSYES a bécsi René Mühlberger egyszemélyes zenei projektje. Habár a dalokat egyedül írja, a fellépéseken Marlene Lacherstorfer basszusgitárossal és Alex Kerbl dobossal láthatjuk a színpadon. René három éven keresztül dolgozott a számain, amelyek 2018-ban az On The Run című albumon jelentek meg. A Pressyes zenéjének és az egyszemélyes banda frontemberének is legfőbb célja a komfortzóna kiterjesztése. Dalai elemiek, vidámak és nosztalgikusak, pont amilyen René maga is.
