Horváth Dániel megint előrukkolt valami nagyon egyedivel. Egy nagyon személyes hangvételű megnyitón jártunk a NextArt Galériában.
Csütörtök este nyitotta meg kapuit a látogatók előtt Horváth Dániel képzőművész Sem mérték című kiállítása.
A kép számomra: lehetőség a határok tágítására, egy hagyományos művészeti médium új lehetőségéinek keresése a képi minőségek megtartása mellett. A szinte tökéletesen harmonikus kép egy oda nem illő képi elemmel azonnal kizökkenti a nézőt és- a befogadhatóság határán egyensúlyozva- elgondolkodtat, finoman a hatalmába kerít és nem ereszt.
– Olvastam a papíron Horváth Dániel szavait, miután beléptem a Szabadság térrel párhuzamos kis utcában lévő, üvegkirakatos NextArt Galériába.
A művészet terén mostanában mindenhol megcsap az új hullám szelleme. Nos, itt sem volt ez másképp. Hangulatfények, a szoba egyik végében egy dj srác keverte a chill out zenéket, ami, meg kell hagyni, nagyon kellemes hangulatot teremtett. Az asztal mellett egy lány igazított útba, akitől egy kis papírt is kaptam Horváth Dániel írásával, az asztalon pedig egy üveg rozé pihent.
Pár perc késéssel a festőművész is befutott. Barátságosan üdvözölte a többieket, családtagok, barátok, ismerősök tucatja itt lehetett. Szeretem figyelni ilyenkor azt, akiről szól az este, a főszereplőt, a magánéletben. Mi az, ami a vászon mögött zajlik? Honnét a tehetség? Tovább méláztam és erősítettem az ismeretlenek csapatát. Voltak itt fiatal gimnazista korú lányok, barátnők közös csütörtök esti programmal, és több idősebb sokat megélt férfi, bácsi.
Majd a galéria tulajdonosa felkonferálta a művészt. Annyit fűzött csak a munkájához, hogy a NextArt Galéria mindig lazán veszi az ilyen eseményeket.
Horváth Dánielt még nem volt alkalmam személyesen látni de tudtam, hogy 2003 óta viszi haza a különböző elismeréseket. Kondor Béla, Herman Lipót, Esterházy díj csak, hogy párat említsek. Idén a Római Magyar akadémia ösztöndíjasa lett. Nem gondoltam, hogy ennyire fiatal. Minden a helyén volt, amennyire rendszer volt az egészben, éppen annyira lépte át a határokat. Ötletes volt, volt benne érzelem, olykor humor. Valami nagyon eredeti, nagyon magas minőségen hozott együttes képeit láthattuk a kopott falakon.
A festményeken túl még volt valami, ami miatt még napokig a fejemben járt a kiállítás. A papír miatt, amit belépéskor kaptam. Képnézegetés közben olvastam végig. Meg is álltam egy pillanatra minden más mozdulatomban.
Ez az átmenetiség olyan, mint a szédülés. És minél hosszabb ideig tart a többes értelmezés lehetősége annál később érkezik a betetőző katarzis. Ilyenkor nincs isten, nincs ember, sem érték, sem mérték…
Na, igen. És én meg csak álltam a kép előtt és bambultam. Nagyon sokáig. A szavak még visszhangzanak a fejemben. Teljes révület.
A kiállítás december 8-ig látogatható.
Fotók: a NextArt Galéria hivatalos Facebook oldala
