Az irodalmat alig tudjuk elképzelni a nyomtatás, a modern folyóirat- és a könyvkultúra nélkül. Ha az irodalom áthelyeződik a digitális médiumokba, akkor olyan koncepcionális változásokkal kell szembenéznünk, amelyek mibenlétéről és mértékéről egyelőre csak találgathatunk.
Ezeket a változásokat is vizsgálja az MTA Tantárgy-pedagógiai Kutatási Programjának Bölcsészeti és Társadalomtudományi munkacsoportjának keretében működő MTA-ELTE Digitális Írástudás és Irodalomtanítás Kutatócsoport. Nincsenek apokaliptikus vízióik egy analfabéta, gépektől függő társadalomról. Inkább megpróbálják ők maguk alakítani, és a bölcsészet, filológia, irodalomtanítás szolgálatába állítani a módszereket, amelyeket a technika lehetővé tesz.
A kutatócsoport a digitális írástudás és az irodalomoktatás összekapcsolt, közös vizsgálatát tűzte ki célul, ezzel főképp az irodalom mint tantárgy elemi változásfolyamatának végigkövetését lehetővé téve a digitalizáció kiterjedésével. A digitális írástudás olyan ernyőfogalom, amely több kompetenciaterületet is magába foglal. Közös elem, hogy nem a hagyományos értelemben vett írás képességét értjük rajta, hanem egy olyan interaktív folyamatot, amely a digitális térben zajlik az írás és olvasás között.
Mit jelent mindez az irodalomoktatást illetően?
Ha kompetenciaterületként tekintünk a digitális írástudásra, akkor a jelenség összetettségét növeli, hogy a diákok olyan információkkal találkoznak az online térben, amelyek multimediálisak, manipulálhatók, megoszthatók és asszociatívan szerveződnek. Az információfeldolgozáshoz éppen ezért kiemelkedően hatékony gondolkodási műveletekre és kognitív flexibilitásra van szükségük.
Alkalmas-e ilyen sok képesség fejlesztésére az irodalom?
Talán egyetlen más tantárgy identitását sem érinti olyan mélyen a digitális átalakulás, mint éppen az irodalomét
– mondja Molnár Gábor Tamás, a kutatócsoport munkatársa. Ez persze újabb és újabb elvárásokat támaszt.
Egyre több felmérés bizonyítja, hogy a digitalizáció az írás-olvasási, valamint általában a tájékozódási és kommunikációs szokások jelentős átalakulását hozta magával
– teszi hozzá.
A kutatócsoportot azonban főleg az érdekli, hogy a platformváltás miként támogathat olyan módszertani megfontolásokat, mint például az aktív-interaktív szemléletű tanulásszervezés.
A digitális kompetencia önmagában nem elég. A diákok digitális szövegértése akkor tud fejlődni, ha az anyanyelvi kompetenciájuk is magas szintű, ezért elválaszthatatlan a két terület. A kutatók iskolai pilot projektjének tapasztalatai is ezt támasztják alá:
Tapasztalataink szerint a diákok egyrészt szívesebben készítettek digitális jegyzeteket a líraszöveghez, másrészt átláthatóbbnak találták így a saját megjegyzéseiket, mint amikor hagyományos módon dolgoztak. Azonban gondot okozott nekik néhány funkció használata. Az informális tanulás során már eddig is alkalmazott, ismerős tanulássegítő elemeket jól használták, de a digitális szövegek szerveződését, sajátosságait még tanulniuk kell.
– mondja Gonda Zsuzsa, és ez a tanároknál sincs másképp. Őket érintő technológiai elvárás, hogy minél több alkalmazás, platform funkcionális használatára legyenek képesek, szakmai elvárás, hogy fel tudják térképezni a digitális szövegek sajátosságait és az olvasási stratégiákat, és végül módszertani elvárás, hogy az online kollaborációt is beépítsék a tanórákba. Persze mindehhez a pedagógusok szemléletmódjában, pedagógiai kultúrájában is meg kell történnie a digitális váltásnak.
A kutatócsoport jövőre, működésének második évében tovább folytatja majd a gyakorlati kísérletezést különböző digitális eszközök tanórai beépítésével, valamint elkezdik egy digitális bölcsészettel kapcsolatos kézikönyv munkálatait, amely a digitális bölcsészet és a magyartanárképzés közötti szakadék áthidalását hivatott szolgálni.
Honlapjukon megtalálhatók az eddigi iskolai kísérletek során tartott bemutatóórák videofelvételei és a hozzájuk tartozó óratervek, amelyekből már most sok ötletet meríthetnek a digitális irodalomórákat tervező magyartanárok.
