Nagy Bogi és Pápai Joci nyerte holtversenyben A Dal 2019 harmadik válogatóműsorát szombaton. A zsűri döntésével még Petruska, a Ruby Harlem és a Mocsok 1 Kölykök, a tévénézők szavazataival a USNK jutott tovább az elődöntőbe.

A mindössze 16 éves Nagy Bogi Holnap című dala 41 pontot kapott a zsűritől, akárcsak A Dal két évvel ezelőtti győztese, Pápai Joci, aki Az én apám című dalt adta elő (mindkét számot szerzőként jegyzi Molnár Ferenc Caramel). Negyven-negyven ponttal jutott tovább Petruska a Help Me Out of Here, valamint a Ruby Harlem a Forró című dallal. Szintén bekerült az elődöntőbe a Mocsok 1 Kölykök az Egyszer című szerzeménnyel, amely a zsűritől 39 pontot kapott.

Nagy Bogi – Holnap [Dal 2019] | Official Music Video | 4K

Iratkozz fel te is Nagy Bogi YouTube csatornájára, hogy az elsők között találkozhass újdonságaival! // Zene, szöveg: Molnár Ferenc Caramel // Zongora: Kardos…

 

A négy zsűritag zenész, előadó – Vincze Lilla, Both Miklós, Mező Misi és Nagy Feró – mellett az ötödik zsűritag a közönség volt. A nézők a produkciók elhangzása alatt 1-től 10-ig pontozhattak SMS-ben, ezeket összesítették, átlagolták és hozzáadták a négy zsűritag pontjaihoz, így jutott tovább öt dal.

Dalzsuri Hirado.hu
A Dal Zsűritagjai: Vincze Lilla, Both Miklós, Mező Misi És Nagy Feró / Kép: Hirado.hu

A hatodik továbbjutó a nézők szavazataival a USNK és a Posztolj című dal lett, így ez a formáció is folytathatja.

Igazi legenda A Dal 2019 második válogatóján: Deák Bill Gyula

“Remélem, mindenki jól fogja magát érezni, én biztosan. Megtiszteltetés számomra, hogy itt lehetek A Dal színpadán” – idézi a közlemény a különleges hangú énekest, aki együttesével lép fel szombat este. Deák Bill Gyulát legutóbb 2014-ben láthatták a nézők A Dalban. Deák Bill Gyula : Ne szeress engem Tiéd minden cseppnyi víz, Hívek, szolgák árasztják.

Ezzel kialakult az elődöntők 18-as mezőnye, amely február 9-én, majd 16-án lép színpadra a döntőbe jutásért. A Dal 2019 február 23-i fináléjába nyolc produkció jut. Az adás után elindult A Dal Akusztik online szavazás is. A Dal oldalon az Akusztik menüpont alatt lehet szavazni a 30 versenydal akusztikus változatára február 20-án éjfélig. A győztest a műsor döntőjében jelentik be.

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

Qatar-WC

Hogyan fogadjunk a 2022-es labdarúgó-világbajnokságra

Már majdnem itt az ideje a világ legrangosabb tornájának – a 2022-es labdarúgó-világbajnokságnak. Az idei év sok újítással jár. Az egyik az, hogy ez az első alkalom, hogy egy közel-keleti ország ad otthont a világbajnokságnak.

alvás pihentető alvás tippek alváshoz egészséges alvás egészséges életmód

Ezeket edd, és ezeket kerüld, ha nem tudsz aludni

Jó alvás nélkül nincsenek jó nappalaink, de még rosszabb, hogy nem lehetünk teljesen egészségesek sem. Sokan szenvednek kialvatlanságban anélkül, hogy foglalkoznának vele, pedig komoly következményei lehetnek, ha hosszútávon nem tudunk megfelelően pihenni.

betegség hírességek hírességek betegségei maria cross halle berry lil wayne tom hanks toni braxton catherine zeta-jones 4

Hírességek, akik krónikus betegséggel élnek

A betegség nem válogat. A következő sztárok mind megvívták a maguk harcát különböző egészségi problémákkal és saját példájukon keresztül bebizonyították, hogy krónikus betegségekkel is lehet együtt élni, mégpedig boldog életet.

liszt gluténmentes liszt liszt fajták liszt típusok zabliszt rizsliszt csicseriborsó liszt kókuszliszt

Ezek a gluténmentes lisztek, ha alternatívákat keresel

A legtöbben fehér lisztet vagy teljes kiőrlésű lisztet használnak a főzéshez, sütéshez. Ezek glutént tartalmaznak, amire néhányan allergiásak, de mindannyiunk emésztőrendszere nehezen birkózik meg vele, emellett pedig egyéb negatív mellékhatásai is vannak.