A Cambridge Analytica-botrány óta kevés igazán jó dolgot lehet hallani a Facebookkal kapcsolatban. Miután Mark Zuckerberg túljutott az Európai Parlamenti meghallgatásán, újabb adatvédelmi aggály merült fel a céggel kapcsolatban. Mint megírtuk, az amerikai vállalat június elején elismerte, hogy felhasználói adatokat osztott meg számos kínai okostelefont gyártó céggel, köztük a Huawei-jel.

A legfrissebb hír a Facebook háza táján, hogy olyan szabadalmi kérelmet nyújtott be, ami megmondja, melyik selfie-szűrő lenne a legjobb a felhasználónak arckifejezése alapján.

A Mashable riportja szerint a szabadalmat még 2016-ban adták be, de csak most hozták nyilvánosságra. A technológia a Facebook “maszkjaival” összekapcsolódva működik. Ez a kifejezés a selfie-szűrőkre.

Https 2F2Fblueprint Api Production.s3.Amazonaws.com2Fuploads2Fcard2Fimage2F8017342Fb5895D33 3Adb 4Ae1 A2Bb 5Fb90486E70B
/ Forrás: Mashable / Uspto

A dolog úgy működik, hogy megnyitod a Facebook fotó funkcióját, belenézel a kamerába, aztán a technológia “azonosítja az érzelmeidet” azáltal, hogy leolvassa az arcodat. Majd az alapján, amit a szoftver megállapít, automatikusan “kiválaszt az érzelmed alapján egy maszkot a maszk-készletből.”

A szabadalom lehetővé tenné az egyes maszkok beazonosítását, amelyek között szerepel a “boldog panda” szűrő, ha a szoftver a user arckifejezését boldogként ismeri fel.

Az angry birds a másik maszk, ha a Facebook szerint a felhasználó lelkiállapota a dühöshöz áll inkább közel. Az arc leolvasásán és a szűrő kiválasztásán túl arra is lehetőség lenne, hogy a felhasználó számára kiválasztott maszk megjelenjen az észlelt tartózkodási helyén, profiljában vagy abban, hogy mi látható egy fotón.

Adobestock 123681542
Selfie-Szűrő / Fotó: Mashable

Az új technológia a cég érzelem-detektáló szoftverén és annak a Facebookba történő integrálásán múlik. Zuckerbergék a múltban több szabadalmat is beadtak az érzelem-felismerő szoftverre épülő további technológiákra vonatkozóan.

Kérdés, hogy az új alkalmazás mennyire lesz népszerű. Egyelőre nem látszik túl bizalomgerjesztőnek. A Dazed szerint eléggé tolakodónak tűnik, és a Fekete tükör (Black Mirror) angol sci-fi sorozat világát idézi.

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

Qatar-WC

Hogyan fogadjunk a 2022-es labdarúgó-világbajnokságra

Már majdnem itt az ideje a világ legrangosabb tornájának – a 2022-es labdarúgó-világbajnokságnak. Az idei év sok újítással jár. Az egyik az, hogy ez az első alkalom, hogy egy közel-keleti ország ad otthont a világbajnokságnak.

alvás pihentető alvás tippek alváshoz egészséges alvás egészséges életmód

Ezeket edd, és ezeket kerüld, ha nem tudsz aludni

Jó alvás nélkül nincsenek jó nappalaink, de még rosszabb, hogy nem lehetünk teljesen egészségesek sem. Sokan szenvednek kialvatlanságban anélkül, hogy foglalkoznának vele, pedig komoly következményei lehetnek, ha hosszútávon nem tudunk megfelelően pihenni.

betegség hírességek hírességek betegségei maria cross halle berry lil wayne tom hanks toni braxton catherine zeta-jones 4

Hírességek, akik krónikus betegséggel élnek

A betegség nem válogat. A következő sztárok mind megvívták a maguk harcát különböző egészségi problémákkal és saját példájukon keresztül bebizonyították, hogy krónikus betegségekkel is lehet együtt élni, mégpedig boldog életet.

liszt gluténmentes liszt liszt fajták liszt típusok zabliszt rizsliszt csicseriborsó liszt kókuszliszt

Ezek a gluténmentes lisztek, ha alternatívákat keresel

A legtöbben fehér lisztet vagy teljes kiőrlésű lisztet használnak a főzéshez, sütéshez. Ezek glutént tartalmaznak, amire néhányan allergiásak, de mindannyiunk emésztőrendszere nehezen birkózik meg vele, emellett pedig egyéb negatív mellékhatásai is vannak.