Az egyik legrosszabb dolog, ami előfordulhat egy művésszel, az szinte biztosan az, hogy mindig egy másik művészhez hasonlítják. Viszont a Ben Caplan & The Casual Smokers esetében egyszerűen túlságosan is kézenfekvő a Tom Waits-cel való párhuzam.

Az összetéveszthetetlen kinézetű Ben Caplan hangja és zenéje ugyanis mintha testvére lenne mindenki kedvenc bohém zongoristájáénak, mindketten ugyanazon a whiskybe áztatott hangon mesélik borongós történeteiket, hasonlóan csörömpölős, többnyire akusztikus zenei kisérettel. A zenén kívül is van azonban valami, ami mind Waits-nek, mind Caplannak a sajátja, az a bizonyos “X-faktor” vagy karizma, ami egyszerűen odaszögezi a hallgató figyelmét az előadóra, aki bármit is tesz, úgy érezzük, muszáj odafigyelni rá.

A zenekar nevéhez illően idézi meg a külvárosi dohányfüstös bárok hangulatát a hajnali órákból, amikor már kissé dülöngélve a sokadik pia után, mindenki ismeretlenekkel fejti meg az élet kisebb-nagyobb kérdéseit. A dalokban az erőteljes, nagyvárosi folkzene keveredik hol klezmerszerű elemekkel, hol pedig az americana vagy a gospel hagyományával, mindehhez társul hozzá Caplan félig komoly, félig börleszkszerű, néha vallásos témákat érintő, vagy éppen storytelling jellegű szövegei.

A hangzás még gyakran kiegészül különböző természetes, akusztikus hangszeres zajokkal, amik megágyazzák a hangulatot Caplan mély, kísérteties, recsegős tónusának, amely mintha összetört, elátkozott lelkek hangján szólalna meg. 

Az első ránézésre vegán hipster bácsinak tűnő, kissé őrült kinézetű Ben Caplan az élő performanszok során mintegy porondmesterként vezényli többnyire három tagú társulatát, amely hangulatában így egy kissé kísérteties vándorcirkuszi produkcióra hasonlít leginkább, amely párhuzamot erősíti az is, hogy a zenekar valóban szinte folyamatosan úton van hol Amerikában, hol Európában.  Az élőben hallható néhány hangszer mellett a lemezeken akár több tucat különböző hangszer is helyet kap Ben Caplanéknál, a szintén gyakran megszólaló kórus énekről nem is beszélve.

A zenekarnak tavaly jelent meg a szintén rendkívül hangszerdús második nagylemeze, Birds With Broken Wings címmel, amely a kritikusok körében is széles sikert aratott. Ugyanakkor vannak zenék, amelyekről szinte biztosan lehet sejteni, hogy az élő koncert során sokkal jobban működnek, mint lemezről – Ben Caplanéké is pont ilyen. A kérdés csak az, hogy mennyire tudják majd egy füstös, városszéli csehóvá varázsolni a Dürer Kert nagytermét – mi reméljük, hogy sima ügy lesz.

Facebook-esemény: ITT

Időpont: 2016. – október – 20. – 19 óra

Helyszín: Dürer Kert

Jegyár: 1. 500 HUF elővételben, a helyszínen 2. 000 HUF

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

Qatar-WC

Hogyan fogadjunk a 2022-es labdarúgó-világbajnokságra

Már majdnem itt az ideje a világ legrangosabb tornájának – a 2022-es labdarúgó-világbajnokságnak. Az idei év sok újítással jár. Az egyik az, hogy ez az első alkalom, hogy egy közel-keleti ország ad otthont a világbajnokságnak.

alvás pihentető alvás tippek alváshoz egészséges alvás egészséges életmód

Ezeket edd, és ezeket kerüld, ha nem tudsz aludni

Jó alvás nélkül nincsenek jó nappalaink, de még rosszabb, hogy nem lehetünk teljesen egészségesek sem. Sokan szenvednek kialvatlanságban anélkül, hogy foglalkoznának vele, pedig komoly következményei lehetnek, ha hosszútávon nem tudunk megfelelően pihenni.

betegség hírességek hírességek betegségei maria cross halle berry lil wayne tom hanks toni braxton catherine zeta-jones 4

Hírességek, akik krónikus betegséggel élnek

A betegség nem válogat. A következő sztárok mind megvívták a maguk harcát különböző egészségi problémákkal és saját példájukon keresztül bebizonyították, hogy krónikus betegségekkel is lehet együtt élni, mégpedig boldog életet.

liszt gluténmentes liszt liszt fajták liszt típusok zabliszt rizsliszt csicseriborsó liszt kókuszliszt

Ezek a gluténmentes lisztek, ha alternatívákat keresel

A legtöbben fehér lisztet vagy teljes kiőrlésű lisztet használnak a főzéshez, sütéshez. Ezek glutént tartalmaznak, amire néhányan allergiásak, de mindannyiunk emésztőrendszere nehezen birkózik meg vele, emellett pedig egyéb negatív mellékhatásai is vannak.