A Pegazusok Nem Léteznek zenekar tegnap, szeptember 11-én, késő este adott hírt a Facebook-oldalukon, hogy e hónap végén új kislemezzel rukkolnak elő.

Már a címet is tudjuk: Menekülök – Senkiben nincs erő. 

Némileg eltűnt a banda – sőt, június 24-én le is mondták az A38-ba szervezett koncertet –, s ezt jelezték is a Facebook-oldalukon.

A Pegazusok Nem Léteznek Facebook-oldala

Ám két héttel később már jött egy újabb poszt, miszerint már hallgatják az új dalokat, ergo sejteni lehetett, hogy nagyon a végén vannak a felvételeknek. De a címét még nem tudták – válaszolták meg egy rajongójuk kérdését.

Pegazusok Nem Léteznek_Menekülés

A gyömbérsör meghozta a hatását, és öt nappal később már jött is a hír: megvan a cím.

Pegazusok Nem Léteznek_Menekülök

Egyelőre nem tudjuk, hány dal lesz a korongon, és igazából a borítóképen/címén/kiadás körülbelüli időpontján kívül nem tudunk más belsős információt.

És nézzük a borítót:

Pegazusok Nem léteznek / Menekülök
Menekülök c. album / Fotó / Borítóterv: Nagy Mihály

Azonban már megszellőztették a srácok, hogy lesz egy bemutató-koncertjük az A38 Hajón, mégpedig október elsején. Addig meg féllábon is…

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

goballoon.hu - 2024 július - LinkMarketing - 6

Felkészülés a hőlégballonos repülésre

Ma már nem úgy készülünk egy hőlégballonos sétarepülésre, mint a 2019-ben megjelent “A hőlégballon” című film szereplői, akik az NDK-ból próbáltak megszökni egy ilyen légijárművel.

Qatar-WC

Hogyan fogadjunk a 2022-es labdarúgó-világbajnokságra

Már majdnem itt az ideje a világ legrangosabb tornájának – a 2022-es labdarúgó-világbajnokságnak. Az idei év sok újítással jár. Az egyik az, hogy ez az első alkalom, hogy egy közel-keleti ország ad otthont a világbajnokságnak.